Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A fent látható rejtélyes sziluett nemrég jelent meg az Infiniti amerikai honlapján. Igaz, hogy az utóbbi időben több találgatás is napvilágot látott a márka közeljövőben szóba jöhető modelljeiről, ám most a legnagyobb kérdés mégis az, hogy mit is látunk a képen?

A választ feltehetőleg csak kicsit később tudhatjuk meg, ám addig is töprengjünk el a realitás talaján: az tény, hogy az Infiniti M37 megérkezett hazánkba is, az viszont már spekuláció - legalább is egyelőre -, hogy akár még kupé verzió is készülhet a modellből. A másik elgondolkodtató dolog pedig az, miszerint a Nissan luxusmárkája nemrég levédette a JX20, JX25, JX25h és a JX30 típusjelzéseket. Ezekben a számok pedig azt jelölik, hogy a japánok kisebb hengerűrtartalmú motorokkal felvértezett négykerekűeket dobnának piacra a tengerentúlon. Az előbbieken túl viszont a WX35, a PX35 és a DX35 kódjel is védelmet kapott, amiről pedig arra is következtethetünk, hogy az Infiniti nagyon erős hadjáratot készül indítani az Audi-BMW-Mercedes európai triója ellen.

A négy, eddig teljesen ismeretlen modelltípus nevében az X karakter feltehetőleg a magasabb felépítménnyel rendelkező SUV szegmensre utal, a számok pedig – ahogy eddig is – valószínűleg a bennük duruzsoló erőforrások méretét hivatottak jelölni.

A kérdés azonban továbbra is változatlan: a fenti, kissé Nissan 370Z-t idéző misztikus hullámvonal egy új M kupé, egy teljesen friss G kupé vagy egy a G szedán alapjaira épített jármű sziluettjét mutatja vajon. Ezek után viszont azon sem lepődnénk meg, ha az előbbi találgatások egyike sem igazolódna be, és valami olyasmi látna végül napvilágot, amire senki nem számított. Minden esetre kíváncsian várjuk a folytatást…