Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egy kisnövésű embernek nem is gondolnánk, hogy mennyi kihívással kell megküzdenie a mai világban. Az ő helyzetükön igyekszik most a Volkswagen brazíliai divíziója javítani, megépítve a helyi piacra készülő Gol ferdehátú miniatűr verzióját.

A mini Golf (avagy helyi nevén Mini-Gol) körülbelül 30 százalékkal kisebb, mint a kiindulási alap. 2,25 méteres hosszával nem csak a Toyota iQ-nak, de még a Smart ForTwo-nak is alaposan alákínál, miközben négy 1,53 méternél alacsonyabb felnőtt szállítására alkalmas. Az elmélet tehát nagyszerű, egészen addig, amíg a motortérre nem vetünk egy pillantást. Itt ugyanis egy 5,5 lóerős motor kapott helyet, amely egy fővel is mindössze 27 km/h-s végsebességgel ruházza fel a modellt, amely bizony már városi forgalomban is komoly kellemetlenségeket okozhat vezetőjének.

A Mini-Gol-ból mindössze két példány készült, melyeket különböző bemutatókon használ majd a Volkswagen.