
A napokban a MINI egyik projektvezetője egy brit magazinnak nyilatkozott a márka jövőjével, terveivel kapcsolatban, valamint beszélt néhány mondatot a tervezőasztalon lévő modellekről.
A legérdekesebb – és egyben legmeghökkentőbb – ezek közül kétségtelenül a márka első hétszemélyes típusa, amely vélhetően a Countryman Plus nevet fogja majd magán viselni. Ebből nem nehéz kitalálni, hogy a Genfi Autószalonon bemutatott mini MINI terpes adja majd az alapot, amely a cég kínálatának legnagyobb négykerekűje.

Az interjút adó Dr. Wolfgang Armbrecht elmondta, hogy a Countryman 2,6 méteres tengelytávolságának 10 centiméterrel való megnyújtása egy nagyon ügyes üléskoncepcióval már lehetővé teszi plusz két ülőalkalmatosság beszerelését a csomagtartóba (amelynek mérete „hétüléses módban” gyakorlatilag a Toyota IQ-nak nem létező poggyászterével vetekedhet).
A mérnököknek tehát ismételten fel van adva a lecke, akiknek azért valljuk meg, nem lesz könnyű dolguk, ugyanis a Countryman még tíz centivel megtoldva sem lesz egy drabális négykerekű… A hétszemélyes MINI érkezésének időpontját még nem tudta megnevezni Armbrecht Úr.

