Nyáron már beszámoltunk róla, hogy a Peugeot egészen váratlanul rántotta le a leplet 508-as modelljéről. Akkor többek között szó esett az autó paramétereiről, valamint próbáltuk megfejteni, hogy vajon milyen hajtást is kap majd a franciák üdvöskéje.
Most azonban vége minden találgatásnak, ugyanis a Peugeot hivatalos sajtóközleményben részletezte a motorpalettát, melyen egy idő után egy különlegesség is helyet foglal majd.
A benzines egységeket kétféle 1,6 literes erőforrás képviseli: az egyik a VTi típusjelzésű 120 lóerős motor, melyet kizárólag a BMP6 névre keresztelt robotváltóval kínál a gyártó, a másik pedig a 156 lóerős teljesítmény leadására képes, THP elnevezéssel büszkélkedő egység. Utóbbi párosítható egy hatfokozatú automata, illetve kézi kapcsolású szerkezethez is.
Dízelfronton egy kicsit nagyobb a választék: itt is megtalálható az előbb említett robotváltó, mellyel a mérnökök az 1,6 literes, 112 lóerő és 285 Newtonméter leadására képes, e-HDi névre keresztelt erőforrást párosítják. Ugyanez a motor rendelhető egyébként egy ötfokozatú kézi váltóval is, ám ebben az esetben a csúcsnyomaték 254 Nm-re csökken. A vásárlók kétliteres dízelmotorral egyaránt rendelhetik az 508-ast, és még választhatnak is a 140, illetve a 163 lóerős verziók közül (előbbi mellesleg csak kézi, míg utóbbi kizárólag automata fokozatválasztó szerkezettel állítható csatasorba).

A legtekintélyesebb motor a palettán minden kétséget kizáróan a 2,2 literes HDi, mely 204 lóerős teljesítményével és 450 Nm-es maximális nyomatékával kívánja majd elkápráztatni a Peugeot ügyfeleit (ez az egység is automataváltóhoz van kapcsolva).
Az 508-as már a jövő év elejétől rendelhető lesz az imént említett erőforrásokkal, fontos azonban még azt is megemlíteni, hogy a motorpaletta 2012-től egy új taggal bővül, mégpedig egy HYbrid4 névre keresztelt hajtáslánccal, melyben egy HDi dízel és egy villanymotor teljesítenek együtt szolgálatot. A rendszer összteljesítménye 200 lóerő lesz, melyet a váltó a négy kerék felé terelget majd.

A gyártó célja ezzel a megoldással az, hogy egy olyan vezetési élményt nyújtó négykerekűt dobjon piacra, mely 99 grammnál több káros anyagot nem bocsát ki környezetébe. A hibrid hajtáslánc ugyan még odébb van, mi azonban nagyon kíváncsiak vagyunk a Peugeot 508 szeptember végi párizsi bemutatójára.
Szeptember 13. A Peugeot még le sem rántotta hivatalos keretek között a leplet a legnagyobb oroszlánról, a marketing-részleg máris elkészítette - és közzé tette - az 508-as reklámfilmjét. Alább megnézhetik a két és fél perces kisfilmet:
