Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nehéz dolga lesz a 2012-ben érkező új A3-nak, ugyanis egy nagyon erős szegmensben kell boldogulnia, ahol a prémium termékek mellett már a hétköznapibb gyártmányok is sokat fejlődtek az erős versenyben - hiába, a kompakt kategória már évtizedek óta roppant kihegyezett. Nézzük, hogy mivel készül bevetésére az Audi A3 új generációja!

Először is egy újabb modellel a jelenlegi palettából. A mostani generáció 1,5 millió legyártott példányának ugyanis méltó emléket szeretnének állítani az ingolstadtiak, ezért a jövő év elején megjelenő 340 lóerős RS3-mal búcsúzik majd a széria. Bár a TT RS technikáját öröklő újdonság ára nem lesz éppenséggel kedvező, az öthengeres turbómotorral szerelt modell komolyan odapörkölhet a kompakt sportolóknak.

Alig ébredünk majd fel az RS3 okozta sokkból, és máris itt lesz az új generáció, amely – mint megszokhattuk – dinamikusabb, tisztább és minőségibb lesz. Hogy az ígéretek mellett a valóság is a mosolygós oldalát mutassa, arról erőteljes downsizing gondoskodik: a márkacsoport három-, és négyhengeres motorjainak feltöltött verzióját találjuk majd az újdonság orrában, az Euro 6-os normát is teljesítő erőforrások pedig kezdetben 75-től 180 lóerőig lesznek megvásárolhatóak. De azért nem kell majd izmos csúcsmodellt sem hiányolni: az S3 300 lóerős biturbó motorral érkezik majd.

A jelenlegi modell eladásaiból jól lehet következtetni az új generáció tulajdonságaira is. Például a vásárlók 44 százaléka döntött az A3 esetében a sportfutómű mellett, miközben az összkerékhajtás (10 %), valamint az automataváltó (13 %) sokkal szerényebb szerepet játszott. Utóbbi az új modellnél a remek DSG váltó hatására várhatóan erőteljesen megnövekszik, miközben arra is lehet számítani, hogy elődjénél sportosabb lesz a kompakt Audi kialakítása.

Mindehhez az alapot a már erősen tesztelésben lévő hetedik generációs Golf padlólemeze szolgáltatja, sőt annál jóval többet is, ugyanis az ablakemelők, a klíma és a hajtáslánc egyes elemei is teljes mértékben közösek lesznek. Az új padlólemez az alternatívabb meghajtási módokat is lehetővé teszi, így később hibrid kivitelre is számíthatunk, addig pedig a szériában járó start-stop automatikával kell beérniük a spórolásra vágyóknak.

Persze a konkurensek sem ülnek ölbe tett kézzel: az A3-mal egy időpontban érkezik a Mercedes A-osztály új generációja, a BMW pedig már jövőre cseréli az 1-est, sőt addigra már a Lexus kompaktmodellje is megérkezik.

Képek: Auto Motor und Sport