Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Aston Martin továbbra is lendületben van: múlt héten egy különleges kiadással búcsúztaták az előző generációs Vantage-t, ezúttal pedig már az új DB11 – eddigi – legvadabb változatát mutatták meg nekünk az AMR képében. Az újdonság egy igazi vadorzó lett, és mondanunk sem kell, hogy a szuperautókon innen a leggyorsabb Aston Martin jelenleg a kínálatban.

Igazi finomság - galériaAz alapot nem meglepő módon a V12-es DB11 szolgáltatta, ám a gyáriak nem voltak restek keresni még néhány lóerőt a motortérben, aminek a végeredménye 639 tagú ménes és 700 Nm-es csúcsnyomaték lett. Mindez annyit jelent, hogy az 5,2 literes duplaturbós V12-es az újrahangolt nyolcfokozatú automata váltón keresztül 3,7 másodperc alatt katapultálja 0-ról 100 km/h-s sebességre az autót, és aztán meg sem áll egészen 335 km/h-ig. Mindez kéttizedes javulást és plusz 13 km/h-t jelent a normál V12-eshez képest.

A fokozott teljesítmény mellett a menettulajdonságok javítására is odafigyeltek a gyáriak: ahogyan már említettem, a nyolcfokozatú automatát is élesebbre hangolták, illetve a futómű sem maradt érintetlenül – minden eddiginél nagyobb élmény lehet hajtani a DB11-et. A külcsínt tekintve nem sok változott, de a szemfüleseknek azért feltűnhetnek a króm helyett fekete kiegészítők és a sötétített lámpatestek. A tető is fekete lett, illetve néhány karbon elem is került az autóra. A képeken látható változat az AMR Signature Edition limitált széria, amely jellegzetes zöld színével és különleges, limeszínű díszítéseivel hódít.

Baloldalt látható a Signature Edition - galéria

A lime árnyalat az utastérben is feltűnik a mindössze 100 példányban elkészülő limitált széria esetében, de egyébként belül szintén kevés a változás a normál DB11-hez képest – persze karbonból és a fekete kiegészítőkből bent sincs hiány. Az AMR jóval borsosabb lesz, mint normál testvérei – főleg a gyengébbik, V8-as kivitel –, de a legtöbb vásárlót ez valószínűleg nem fogja elijeszteni, és abban is biztosak lehetünk, hogy a 100 darabos Signature Edition széria is pillanatok alatt elkel majd.