
Volt itt már minden. A Ferrari 458 Italia sorozatos tűzeseteinek kapcsán hibáztattuk már a magnézium kiterjedt alkalmazását, képekkel együtt mutattunk be három „roston sült” olasz fenevadat, és még a 458 kabrió gyártásának híre is csak alig tudta elterelni figyelmünket a lényegről.
Most azonban végre lezárulni látszik a forró hangulatú történet, hiszen a Ferrari észak-európai divíziója hivatalos közleményben magyarázta el a probléma okát és körülményeit. A lényeg nagyon erősen sarkítva annyi, hogy hóesésben és egyúttal alapjárat közelében senkinek nincs félnivalója. A lángok ugyanis meleg időben, egy keményebb aszfaltbetyárkodás után jelentkeznek csak.

A gyártó szakemberei öt példány független vizsgálatának eredményéből vontak párhuzamot, a többi égés ugyanis vagy külső körülmény, vagy ütközés miatt következett be. A Ferrari egyik szóvivője elmondta, hogy mikor a 458 kipufogója nagyon felmelegszik egy jelentős igénybevétel után, és a külső hőmérséklet is magas, akkor egy, a kerékjárati ívekben használt ragasztóanyag az autó hátsó részében túlmelegedhet.
Mikor a hevülési folyamat megüti az extrém szintet, akkor a meglehetősen magas árcédulával büszkélkedő négykerekű először füsttel, majd pedig egyre nagyobb lángcsóvákkal jelzi, hogy: „Baj van Főnök! Segíts!”. Ekkor a sofőr nagy hasznát tudja venni a tűzoltó készüléknek, mely szerencsésebb esetben valamelyik ülés alatt kallódik.

Az olaszok állítása szerint a probléma csak nagyon kemény vezetési stílus mellett jelentkezik, és mindössze azt az 1.248 példányt érinti, melyek eddig értékesítésre kerültek. A gyártónak abban is igaza van, hogy az időzítés nem is lehetne rosszabb, hiszen egy viszonylag új modellről beszélünk, mely most a különböző médiumok által közreadott pontatlan beszámolók miatt is negatív reklámban tűnik fel.
A Ferrari az eddigi összes (és mondhatnánk megmaradt) 458-ast visszahívja, hogy egyenként javítsák ki az apró, ám meglehetősen kellemetlen problémát. Megnyugtatásunkra azt is hozzátették az illetékesek, hogy természetesen egy-egy teljesen új, és remélhetőleg túlhevülni képtelen példánnyal kívánják kárpótolni a pórul járt eddigi öt ügyfelet.

