A vadonatúj Jeep Grand Cherokee még tavaly szeptemberben mutatkozott be, az európai változatra azonban egészen mostanáig kellett várni. Az amerikai márka végre leleplezte tehát zászlóshajóját, amely a Wranglerhez hasonlóan kizárólag konnektoros hibrid változatban lesz elérhető az öreg kontinensen.
Ahogyan a képeken is látszik, Európában is többféle kivitelben lesz megvásárolható az autó, amely külcsín tekintetében gyakorlatilag nem változott az amerikai verzióhoz képest. A jellegzetes Jeep hűtőrácsot közrefogó, élesre húzott első fényszórók és a szintén karcsú hátsó fénytestek kifejezetten jól mutatnak a szögletesebbé vált terepjárón – és akkor az olyan mutatós részletekről, mint a C-oszlopnál lebegő hatású tető, még nem is beszéltünk.
Még elegánsabb képet fest, de terepes képességei nem csorbultak - galéria
Az autó kifejezetten elegáns képet fest, de ne legyenek kétségeink, így is átlagon felül teljesít terepen. Ami az utasteret illeti, minden eddiginél finomabb és modernebb megoldásokkal találkozhatunk, melyek a képek alapján valódi luxust biztosítanak. A finom anyagok, a fabetétes kormány és a szépen meghúzott vonalak mellett méretes multimédiás kijelző, digitális műszeregység, nagy head-up kijelző és az utasoldalon egy plusz megjelenítő biztosítja a modernitást, de mindenki nagy örömére a különálló klímakonzolt például megőrizték az amerikaiak.
A Jeeptől megszokott jópofa részletek mellett néhol látványosan kidolgozott elemekkel találkozhatunk. Természetesen technológiai fronton is a maximumot nyújtja az autó: gyakorlatilag minden modern rendszer elérhető hozzá beleértve például az éjellátó kamerát, a gyalogosfelismerőt, a félig önvezető rendszert vagy a holttérfigyelőt – ráadásul a legtöbb ezek közül alapáron jár a Grand Cherokee-hoz, de ezekről majd az árlista megjelenésével beszélhetünk.
Luxusban nincs hiány - galéria
Ami a luxust illeti, gyönyörű Palermo bőrülések, 19 hangszórós, 950 Wattos McIntosh hangrendszer, három méretes kijelző, head-up kijelző 16 irányban elektromosan állítható ülések, hangulatfény és egyéb finomságok állnak rendelkezésre a kínálatban.
A kizárólag konnektoros hibridként elérhető Grand Cherokee kétliteres, négyhengeres benzinmotorral, egy elektromotorral és egy bruttó 17 kWh-s akkumulátorral dolgozó rendszere 380 lóerős összteljesítményt és 637 Nm-es csúcsnyomatékot kínál. Ugyanarról a hajtásláncról van tehát szó, amely a Wrangler lemezei alatt már hazánkban is elérhető. Az európai normák szerint 51 kilométert képes megtenni tisztán elektromosan.
Csak konnektoros hibridként lesz elérhető - hála a szigorú normáknak
Természetesen mind a négy kerekét hajtja az autó, méghozzá a Quadra-Drive II 4x4 rendszerrel, amelyet a Selec-Terrain üzemmódválasztóval befolyásolni is tudunk – van automatikus, havas, homokos/sáros, sziklás és sport üzemmód is, és ezek nem csak az összkerékhajtásra vannak hatással. A légrugós futómű is adott, bár ezen a ponton meg kell említenünk, hogy az európai modell kapcsán ezek jelenlétét nem tisztázta a Jeep, de nem látjuk okát annak, hogy az itteni modellek ne kapják meg ezeket az opciókat.
Az árak egyelőre nem ismertek, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy nagyon drága lesz a Grand Cherokee, köszönhetően többek között a konnektoros hibrid hajtásláncnak. Amint tudunk, beszámolunk majd Önöknek a részletekről is.

