Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Alig kezdődött meg az újév, máris „megérkezett” az első üzemanyagár-emelés: a holtankoljak.hu értesülései szerint szerdától három-három forinttal nő mind a benzin, mind pedig a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon, így a benzin országos átlagos ára 364 forint, míg a gázolajé 354 forint lesz – még soha nem volt ennyire drága egyik üzemanyagféle sem.

A mostani áremelést egyes elemzők már előre borítékolták, ám mások szerint meglepetésszámba megy, ugyanis néhány szakértő a tőzsdei jegyzésárak, az olaj hordónkénti árának, illetve a forint-dollár árfolyam közel változatlansága okán arra számítottak, hogy ezen a héten még nem fog emelkedni az üzemanyagok ára.

Az előző áremelés az óév utolsó szerdáján történt, amikor 5 forinttal lett drágább a benzin, 6 forinttal pedig a gázolaj literje. 2011-ben különben összességében 47 forinttal drágul a benzin és 55-tel a gázolaj.

Bioetanolt (E85-öt) átlagosan 262 forintért, míg autógázt (LPG-t) 213 forintos átlagos áron tankolhatunk. A töltőállomások között akár 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak az autósok; a benzin a legdrágább kutakon szerdától eléri a 380 forintos literenkénti árat…