.jpg)
Alig két hónapja írtuk meg, hogy Rupert Stadler, az ingolstadti gyártó igazgatója egy briteknek adott interjúban elmondta, hogy rövidesen érkezik a Genfben bemutatott A1-es „törpe-Audi” sportváltozata, az S1, most pedig már álcázatlanul tesztelik a németek az autót.
Nem is csoda, hiszen a kiszivárgott információk szerint az Audi nagyjából 5 hét múlva már kész állapotban fogja elszállítani a Párizsi Autószalonra a kocsit, ahol azt első ízben láthatjuk hivatalos formában.
.jpg)
Az S1 motorházteteje alatt az eddigi információknak megfelelően a Volkswagen Polo GTI/Seat Ibiza Cupra/Skoda Fabia RS trió hajtáslánca fog dolgozni, de a gyáriak szerint az Audi mégsem az említett modellek vetélytársa lesz, hanem sokkal inkább a MINI Cooper S ellen száll majd harcba. A 180 lóerős, 250 Nm nyomatékkal bíró 1,4 literes kompresszoros-turbós benzinmotor a hétsebességes duplakuplungos automataváltón keresztül az autó első kerekeit fogja hajtani, igazán sportos menetteljesítményeket kölcsönözve a kis méregzsáknak.
Az optikailag és futóművét tekintve is sportosabbra vett A1-nek a százas sprinthez még hét egész szekundumra sem lesz szüksége, az autó végsebessége pedig 230 km/óra körül alakul majd, miközben a modell alig hatliteres gyári átlagfogyasztása figyelemreméltóan alacsonynak ígérkezik. Az S1 a hírek szerint már az év végétől megvásárolható lesz, egyelőre ismeretlen áron.
