
Portugália, Írország és az Egyesült Királyság: a három európai ország, amelyekben először vehette/veheti kezdetét a Nissan Leaf előrendelése. Azé az autóé, mely a világ első, nagy sorozatban gyártott, elérhető áron értékesített villanyautója.
A Nissan a fenti országok vásárlóit sorrendben januárban, februárban és márciusban szolgálja majd ki. Simon Thomas, a Nissan International SA értékesítésért és marketingért felelős vezető alelnöke elmondta, hogy a bejelentés egy lépéssel közelebb hozza a károsanyag-mentes autózás realitását Európában.

Tény, hogy a károsanyagokat nem ismerő Leaf remek ütőkártyákkal rendelkezik. Az említett országokban az autóhoz körülbelül 8,5 millió forintért lehet hozzájutni, Portugáliában pedig hozzávetőlegesen 300 forintba kerül 100 kilométer megtétele - természetesen a villanyszámlára gondolunk.
A Leaf villanymotorja 80 kW-os (kb. 109 lóerős) teljesítményt biztosít, míg nyomatéka 280 Newtonméter, aminek köszönhetően akár a 140 km/órás sebesség is elérhető vele - hatótávolsága pedig 160 km, ami normális esetben bőven elég a felhasználóknak a mindennapi közlekedéshez. A számok és a hatalmas kereslet tükrében kíváncsian várjuk, hogy hazánkba mikor érkezik meg a „jövő autója”; amint pedig lehetőségünk nyílik egy tesztre, persze azonnal kapunk al alkalmon, hogy beszámoljunk kedves olvasóinknak, hogy milyen is a korszakalkotó Nissan Leaf.

