Fontos bővítésen esett át a BMW új, F10-es kódszámú 5-ös sorozata, a felső-középkategóriás autó ugyanis ezentúl a népszerű M-sportcsomaggal és az erősebb 35d dízelmotorral is kapható lesz. De nem csak ez az újdonság a bajorok háza táján...
Belül új üléskárpit fémjelzi az M-csomagotBár látszólag semmi szükség az újításokra, hiszen a modell így is irgalmatlan mértékben fogy, azért így is örvendetes a korábban már megszellőztetett sportcsomag megjelenése. A várhatóan 1 millió forint körüli árú opció a sportosabbra szabott első és hátsó lökhárítók, valamint a nagyobb felnik mellett belül is nyújt újdonságot: így például az M GmbH színeivel díszített szövet-Alcantara sportülés, a vastagabb sportkormány, és a szálcsiszolt alumínium betétek fokozhatják a sofőr és utasai vérmérsékletét.
A sportos külcsínhez sportos motor is jár, amiben eddig sem szenvedett hiányt az 5-ös széria. Ezután még nagyobb lesz a választék, ugyanis az 5 Gra
A hajtáslánc-paletta is bővült - galérianTurismóban már bemutatkozott, tovább erősödött, ám immár csak egy turbóval szerelt 35d erőforrás az ötös motorházteteje alatt is megjelenik. A dízel 4400-as fordulaton beköszönő 300 lóerős teljesítménye mellé 600 Nm nyomaték szegődik, amely 1500-as fordulattól egészen 2500-ig kitart. Ennek fényében nem is csoda, hogy a nyolcfokozatú automataváltóhoz csatlakozó motor 5,7 másodperc alatt álló helyzetből 100 km/h-ra gyorsítja a felső-középkategóriás modellt, de a 6,1 l/100 km-es gyári átlagfogyasztás is szintén figyelemreméltó.
Még mindig nincs vége az újdonságoknak, ugyanis az összkerékhajtást is megkapja az új széria. Elsőként a 407 lóerős 50i turbós, V8-as mellé lesz rendelhető a nagyobb tapadást biztosító hajtásmód, amely a pozitív tulajdonságáért cserébe kissé emeli az alapárat, növeli a fogyasztást és csökkenti a dinamikát.
A többi modell esetében sem ültek ölbe tett kézzel a bajorok, így a Z4-et új, Design Pure Impulse névre hallgató csomaggal is megkaphatjuk, amely Alcantara és nappabőr kárpitot, valamint sárga külső színt nyújt. Emellett az általunk tesztelt X1 23d ezentúl kézi váltóval is kapható lesz.



