Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Fiat tulajdonában lévő Abarth – amelynek dolgozói az utóbbi években a gyártó kisebb modelljeinek felpaprikázásával foglalatoskodtak – egyik illetékese a napokban bejelentette, hogy egy különleges, limitált példányszámban piacra kerülő, könnyűépítésű sportautó megépítésébe vágtak a cég mérnökei.

Korábban már megírtuk, hogy az olaszok jelenleg egy, a Fiat 500-ból készített kétüléses roadster verzió fejlesztésén törik a fejüket, de ezúttal teljesen másról van szó: egy hátsókerékhajtásos, valódi élményautóról, amelynek legnagyobb ellenfele a Lotus Exige lenne és a jelenlegi információk alapján 2013-ban érkezne.

Vázat és futóművet persze az előreláthatólag mindössze 2000 példányt számláló szériához rendkívül költséges lett volna kifejleszteni, ezért az Abarth vezetősége az osztrák KTM-hez fordult, akitől természetesen nem kevés összegért cserébe megkapták a mindössze 790 kilós, Audi-motoros X-Bow alapjait.

Az Abarth viszont az Audi TFSI helyett természetesen egy igazi olasz motort épít az autó hátsó traktusába, amely állítólag egy négyhengeres, turbós 1750-es lesz, ez esetben MultiAir technikával és bőven 200 lóerő feletti teljesítménnyel. Az X-Bow alig 800 kilós tömegénél mellesleg az olasz sportgép bizonyosan nehezebb lesz, hiszen az osztrákok büszkeségével ellentétben „teljes”, praktikusabb karosszériát kap, ám egy tonnánál vélhetően így sem fog többet nyomni a mérlegen, ami garancia a felejthetetlen vezetési élményre…