
„Z” modelljeinek 40. évfordulója alkalmából különleges, limitált szériás kiadást dob piacra a Nissan; az autók a 370Z Black Edition nevet viselik magukon. Az áprilistól megvásárolható négykerekűek csak kupé verzióban lesznek elérhetőek, leendő tulajdonosaik pedig kizárólag feketemetál, vagy kvarc színű „öngyógyulós” fényezéssel rendelhetik meg legújabb kedvencüket.
A gyártó közleménye szerint a nem mindennapi Black Edition sorozat darabjai kizárólag különös csomagolásukról ismerhetőek fel, azaz a motorokhoz nem nyúlnak a Nissannál, így azoknak teljesítménye továbbra is 331 lóerő marad. Ezzel a már jól ismert 3,7 literes motorral a kézi váltós modellek esetében 5,3 másodperces százas sprint, valamint 250 km/h-s (elektronikusan korlátozott) végsebesség érhető el a 370Z kormánya mögött ülve, a hétsebességes automatával szerelt verzió pedig ugyanekkora végsebességre képes, gyorsulása azonban 0,3 szekundummal elmarad testvérétől. A beltérben a vörös szarvasbőr kárpitozás lehet a legfeltűnőbb, a vörös cérnával varrott bőrkormány és a továbbfejlesztett érintőképernyős, háttértárral rendelkező navigációs rendszer pedig szintén szériában járnak a Black Edition sorozat darabjaihoz. Ami a limitált példányszámban piacra kerülő verzió külsejét illeti, itt a 19 collos Rays kovácsolt könnyűfém felnik, és a vörös féknyergek jelentik a legnagyobb különbséget az alap 370Z-khez képest, hátulról pedig a típusjelzés alatti „40th Anniversary” felirat hivatott jelezni a különlegességet.
A japánok a tervezett darabszámból 370 példányt szeretnének Európában értékesíteni, melyeknek forgalmazása áprilisban, először az Egyesült Királyságban indul, ahol átszámítva körülbelül 10,75 millió forintot kérnek el a kézi-, míg kb. 11,2 millió forintot az automataváltós négykerekűért. A speciális kiadást hazánkban is meg lehet majd rendelni, az autóért azonban itthon valószínűleg minimum 16 millió forintot (kézi váltó esetén) kell majd a kereskedésekben hagyniuk a szerencsés vásárlóknak, míg az automata kivitel ennél nagyjából 600 ezer forinttal kerülhet majd többe.

