Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Hamarosan érkezik az A-osztály utódja, így már a Mercedes sem tudja (vagy akarja) eltitkolni az újdonság részleteit. Annyit már biztosan tudni lehet, hogy az új generáció jó adag sportosságot vesz magához, ezzel is a fiatalabb korosztály szívét megcélozva.

Az Audi A3 és BMW 1-es ellenfelének szánt típus egy teljesen új, elsőkerékhajtású platformon érkezik, formáit pedig az idei Genfi Autószalonon bemutatott F800-as tanulmánytól örökli. Emellett persze a kötelező kellékek is meglesznek rajta: a LED-es fényforrások és az érdekes extrák már kötelezőek a prémium szegmensben.

A három- és ötajtós verzióban egyaránt érkező újdonság start-stop rendszerrel ellátott, extrém takarékos dízel és benzines motorokat kap, bár ezügyben részletes információk még nem kerültek napvilágra.

Nem csak ez lesz a következő néhány év Mercedes-újdonsága, a gyártó ugyanis az alacsonyabb szegmensekben vitt stratégiáját teljesen megújítja. Ennek megfelelően az A-, és a B-osztály helyét négy, az új platformra épített modell veszi át, ráadásul ezek teljesen különbözni fognak a jelenlegi modellektől. A Golf-rivális ferdehátú két éven belül érkezik, miközben az új kompakt egyterűt már jövőre várhatjuk. 2013-ban lesz teljes a kvartett, amikor is a BMW X1 konkurensének szánt kis crossover megérkezik, illetve egy kisebb kupé is debütál.

Mindezt a fiatalabb vásárlók kegyeinek elnyeréséért teszi a Mercedes, hiszen a konkurensek alaposan a márka előtt járnak e tekintetben – elég csak a nemrég bemutatott Audi A1-re gondolni.