Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár még ki sem lábaltunk teljesen a gazdasági válságból, a gyártók – még a kis számú sorozatokat készítők is – újabb és újabb modellek piacra vitelén gondolkodnak, mellyel a következő évtizedben növelhetik eladásaikat. Most a Lamborghini terveiről számolunk be. Az egzotikus olasz gyártó két teljes egészében új autót jelentett be.

Az első egy V8-as motorral hajtott belépő szintű sportautó lesz, amit a Gallardo alá szeretnének pozícionálni, ezzel a régi időket idézve – gondoljuk csak a ’70-es és ’80-as években gyártott Urraco majd, Silhouette és Jalpa modellekre, amelyek a Ferrari 308 GT4 és a Maserati Merak ellen szálltak ringbe akkoriban - a gyártó tehát visszatér a kompaktabb sportautók piacára.

A másik újdonság még ennél is érdekesebb, ugyanis az elhangzottak szerint a Lamborhinit – a mai trendeknek megfelelve – SUV gyártásba kezd, bár ők az állítják, hogy az LM002-es inspirálta őket a döntés meghozásakor. A VW csoport tagjaként nem is lesz nehéz feladat ennek kivitelezése, hiszen a wolfsburgi konszern Porsche Cayenne / VW Touareg platformjára építkezhetnek. Ennek ellenére a Lambo SUV-nak a márka markáns stílusa miatt jelentősen el kell különülnie az említett két testvérmodelltől.