Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A 2005-ben bemutatott, a kettővel korábbi (W210-es) Mercedes E-osztály technikájára épülő Chrysler 300C leginkább különleges, tiszteltre méltó formájának köszönhetően Európa, így hazánk útjait is szépen ellepte; az erődszerű megjelenéssel büszkélkedő, élekkel és egyenes vonalakkal határolt ötméteres modell egyébként népszerűségéből sokat köszönhet a Mercedestől származó háromliteres V6-os dízelmotorjának is.

Elegánsabb, igényesebb és erősebb lett a 300CNos, az amerikaiak viszont a napokban bemutatták a 300C legfrissebb felvonását, amely valahol talán a frissítés, és egy új modell között helyezkedik el. A négykerekű a külcsínt tekintve sokat finomodott, és bár továbbra sem számít egy szerény megjelenésű autónak, azért a tankhoz hasonlító, kicsit félelmetes elődhöz képest sokat fejlődött ezen a téren. A gyakran kritizált beltérben a jövőben valódi fabetétek, új formák, egy érintős 8,4 colos képernyő és jóval finomabb anyagok fogadják majd a leendő tulajdonosokat, de többek között olyan új extrákkal is találkozhatunk majd a kínálatban, mint például az üléshűtés, vagy a kettős napfénytető.

Komoly előrelépés az utastérben - nem ártott...A motorkínálat terén szintén fejlődött a típus: az előző, kissé koros erőforrásokat egészen modern egységek váltják fel, amelyek közül a kisebbik 3,6 literes és V6-os, míg a nagyobbik egy 5,7-es HEMI V8-as. Előbbi 296 lóerő (353 Nm), utóbbi pedig 375 lóerő (536 Nm) leadására képes, az erőátvitelről pedig mindkét esetben a jól ismert ötfokozatú automataváltó gondoskodik, amely alapállapotban a hátsó kerekekhez továbbítja az erőt, bár felárért összkerékhajtással is kérhető lesz a 300C. Dízelmotorról egyelőre nincs hír, de több mint valószínű, hogy a Mercedes kiforrott háromliteres V6-osa az eddigi 218 lóerőnél valamelyest magasabb teljesítménnyel továbbra is a kínálatban marad.

A hivatalos keretek között rövidesen, az Észak-amerikai Nemzetközi Autószalonon bemutatkozó modellt továbbra is forgalmazni fogják az öreg kontinensen, ám Európában valószínűleg nem Chrysler, hanem Lancia márkanévvel lehet majd megvásárolni az újdonságot.