.jpg)
A hétvégi F1-es Olasz Nagydíj Ferrari-sikerein felbuzdulva (Fernando Alonso nyerte meg a versenyt, míg Felipe Massa harmadikként végzett Monzában) a Fiat egy különleges ajándékkal lepte meg a két versenypilótát.
A torinói autógyártó egy-egy igazi különlegességet ajándékozott a spanyol, illetve a brazil versenyzőnek: a Fiat 500 széria limitált csúcsmodelljét, az Abarth műhely által épített dögös 695 Tributo Ferrari változatát csomagolták be nekik az olaszok.
.jpg)
A méregdrága (ára több mint tízmillió forint, ami nem kevés egy 500-asért…), Ferrari-vörös színben pompázó kisautó hajtásáról egyébként a gyártó 1,4 literes turbós, T-Jet névre keresztelt benzines erőforrásának 180 lóerős változata gondoskodik, amelynek erejét egy szekvenciális váltó továbbítja az első kerekekhez. Mégpedig elég hatékonyan: a 695 Tributo Ferrari hét szekundumon belül képes abszolválni a százas sprintet, a fizika törvényei pedig csak 225 km/óránál vetnek véget a kis vörös gombóc száguldásának.
Ahogy az a képeken is látszik, az olaszok az 500-asnak mind a karosszériáját, mind pedig az utasterét számos aprósággal tették vadabbá és az összhatás véleményem szerint nagyon ízletes lett – nekem már volt szerencsém beülni az autóba a 2009-es Frankfurti Autószalonon, és már akkor levett lábamról a legkisebb Abarth hangulata, úgyhogy most kimondottan irigy vagyok a Ferrari két versenypilótájára...
.jpg)
