A Toyota nagy lendülettel vetette bele magát a tisztán elektromos autók világába, miután hosszú évekig ragaszkodott a hibridekhez. Ennek hatására némi lemaradással csatlakozott a kizárólag villannyal hajtott járműveket gyártók sorához, de annál gyorsabban szeretne felzárkózni. A bZ4X volt az első és azóta a kizárólag Kínának szánt bZ3 is bemutatkozott, most pedig megérkezett a bZ Compact SUV tanulmány, amely igen közel áll a sorozatgyártáshoz.

Az újonnan bemutatott koncepciót egyébként már a tavaly decemberi nagy leleplezésen is megmutatták a japánok – vagy legalábbis annak egy kezdetlegesebb verzióját. Mindenesetre az újdonság éles vonásokat és a Toyota legfrissebb formanyelvét kapta meg a „kalapácsfej” orrkialakítással és a szélesre húzott hátsó fényszórókkal. Természetesen a crossover felépítés és az aerodinamikus, mondhatni sportos sziluett is adott.

Menő formákat kapott az újdonság - galéria

A nagyjából 4,5 méter hosszú a bZ4X alá sorolhat majd be, ha megérkezik sorozatgyártásba is, és minden bizonnyal ugyanarra az e-TNGA platofrmra épül. Noha a japánok szinte semmit nem osztottak meg a műszaki tartalomról, valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha a bZ4X-hez hasonló számokat várunk mind teljesítmény, mind akkukapacitás szempontjából, míg a hatótáv valamivel jobb lehet a kisebb méreteknek hála.

Amíg a külcsín már szinte sorozatgyártásra érettnek tűnik, belül azért sokkal inkább elrugaszkodtak a valóságtól a tervezők, és bár az utastér elrendezése egyértelműen párhuzamba állítható a bZ4X-szel, a végletekig le lettek egyszerűsítve a formák, a modernitást pedig hajlított kijelzők biztosítják. Furcsa, hogy a Toyota és a Lexus azon kevés gyártók közé tartoznak, akik még mindig ragaszkodnak a fizikai kezelőszervekhez, de ennek ellenére a tanulmányban minden funkciót az érintőképernyőről irányíthatunk – legalábbis látszólag.

Meglepő a fizikai kezelőszervek hiánya egy Toyotában, de ez még koncepció - galéria

Ez azonban csupán egy előzetes bemutató volt, ugyanis decemberben érkeznek majd a részletek is az igen lényegre törő nevet kapott bZ Compact SUV tanulmánnyal kapcsolatban, és nem lepődnénk meg, ha már jövőre megérkezne a sorozatgyártású kivitel is. A hírek szerint ugyanis a Toyota még a korábban gondoltnál is nagyobb hangsúlyt fektet majd a tisztán elektromos autókra, és még az is megeshet, hogy egy teljesen új platformot is kidolgoznak a japánok.