
A Párizsi Autószalonon szerkesztőségünk tagjainak lehetőségük volt közelről is megismerkedni a Fisker Karmával, mely bizony alaposan meghökkentett minket - és a közvéleményt is.
A szinte a semmiből felbukkant gyártó ugyanis nem csak egy szemet gyönyörködtető karosszériával kápráztatta el a nagyérdeműt, de a plug-in hibrid hajtáslánccal dolgozó luxusszedán technikai kiforrottsága is közel 100%-os, mi több, jövő év februárjától az Egyesült Államokban már a kereskedésekben kelleti magát az újdonság. A cégvezetés évente mintegy 15.000 példány értékesítését tervezi, melynek 50%-a a tervek szerint Európában talál majd gazdára. A Karma értékesítéséért felelős szóvivő nem zárta ki egy esetleges magyarországi kereskedői hálózat kiépítését sem, s ez ügyben bíztatóan nyilatkozott.
.jpg)
A technikai részletekkel kapcsolatos minden információt megtudhatnak hivatalos forrásból táplálkozó korábbi beszámolónkból, sőt az álmodozóknak már most javasoljuk, hogy keressék fel a Fisker weboldalát, ahol az ízlésüknek megfelelő Karmát állíthatják össze. A lehetőségek tárháza szinte végtelen.
Első körben három felszereltségi szint közül választhatunk (Standard, Eco és Sport), majd ezeknek megfelelő színösszeállításokkal hamarosan el is készül álmaink hibrid csodája. Az autó formája lehetővé teszi, hogy ne tudjunk hibázni, gyakorlatilag minden variáció jól áll neki. Ide kattintva, egy gyors regisztrációt követően már kezdődhet is a ’móka’, melyhez jó szórakozást kívánunk!

