
Korábban már beszámoltunk arról, hogy legalább 27,5 millió forint a beugró az új Audi A8 világába. Nos, a helyzet némiképp megváltozott, ugyanis a háromliteres dízel mellé ugyanekkora lökettérfogatú benzines alapmotor is érkezett a kínálatba – kompresszoros feltöltéssel.
Bár a teljes nevén 3.0 V6 TFSI motor nem új találmány, hiszen az S4-es premier után az A6-ban és a paletta többi modelljében is szép lassan megjelent, viszont a zászlóshajóban először most mutatkozott be a különlegesebb módon lélegeztetett erőforrás. A kevésbé sportos variációt kapta meg az A8, melynek tulajdonosa így 290 lóerővel gazdálkodhat, igaz a figyelemreméltó teljesítmény 4850-től 6500-as fordulatig folyamatosan rendelkezésre áll. Hogy alul is szépen tol a motor, azt a 2500-tól 4850-ig jelen lévő 420 Newtonméteres maximális nyomaték is jelzi.

Ezzel a teljesen üresen 1760 kilogrammot nyomó, összkerékhajtású luxusautó 6,1 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-s tempót, végsebessége pedig nem meglepő módon elektronika által korlátozott 250 km/h. Mindehhez kellemesen kedvező, 9,1 literes vegyes átlagfogyasztás társul.
Az árazás pedig szintén szimpatikus: 23,5 milliótól kezdődően megkaphatjuk az A8-at a V6-os TFSI-vel, vagyis 1,1 millió felárat kell fizetnünk a 250 lóerős dízelre, és 4 milliót spórolunk a 372 lóerős, szívó V8-ashoz képest. Bár a háromliteres TDI is hasonló menetdinamikai adatokkal rendelkezik, kigyorsításoknál és autópályán azért előnyben van az új motor, ráadásul kulturáltsága és szebb orgánuma miatt is jó választás lehet a V8-as benzinesnél alig rosszabbul muzsikáló erőforrás.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a német prémiummárkáktól megszokott módon az alapárat rengeteg extrával bővíthetjük, így azért viszonylag könnyen csúszhat 30 millió fölé a végösszeg, ha egy kategóriához méltóan felszerelt autót szeretnénk magunkénak tudni.
