Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bizony, ahogy már régebben hírül adtuk, a Mercedes-Benz csúcsgépe vetkőzésnek indult, azonban akkor még csupán gyári vázlatokon láthattuk a koncepciót, ezúttal viszont már alig-alig kitakart autóról készült kémfotókon legeltethetjük szemünket. A műszaki alapok természetesen változatlanok maradtak, így a tetejétől megfosztott SLS-t is a 6,2 literes lökettérfogatú V8-as erőmű hajtja majd a maga 571 zabolázatlan paripájával, melyet dupla kuplungos sebességváltó követ a hajtásláncban.

A mérnököknek egyedül az eredeti modell nevét is adó „sirályszárnyakat”, azaz a két, felfelé nyíló ajtót kellett feláldozni a nyitott tetővel való autózás öröméért. Ráadásul a drága és nehéz összehajtogatható keménytető ötletét is elvetették, helyette inkább egyszerű vászontetős megoldás kerül az SLS-be, ahogy az a korábbi csúcsmodell SLR esetében is történt, így a kisebb tömeg mellett alacsonyabb súlyponttal is számolhatunk, ami kellemesebb menetdinamikát sejtet. A hírek szerint nagyjából 322 km/h körüli végsebességre van kilátás.

A szükségtető természetesen nem csupán egy színben lesz elérhető, a leendő tulajdonos maga döntheti el, hogy az alumínium vázra húzott vászon a külső fényezésre vagy a beltér kárpitozására rímeljen, a variációk spktruma igen széles lesz, és bizton állíthatom, hogy az igényes színkombinációk mellett majd vad és ízléstelen párosításokkal is találkozhatunk az utcán.

Viszont rossz hír, hogy csak a szeptemberben esedékes Frankfurti Autószalonon láthatjuk első ízben hivatalosan, mindenféle maszkolás nélkül az autóipar eme csodás szobrát a Mercedes tálalásában, a forgalmazásra pedig sajnos még legalább egy évet várni kell.