Sok esetben hangoztatjuk, hogy a fenntartható közlekedés irányvonulatát sokkal inkább a kisebb, hatékony modellek tudják képviselni, mintsem a méretes és veszett nehéz hobbiterepjárók. A Volvo ezúttal a kedvezőbbik úton indul el az EX30 bemutatásával, hiszen a prémium modell végre kompakt keretek között hozza el hozzá illő teljesítménnyel az elektromos autózást svéd módra.
Az EX30 lesz a gyártó legkisebb és legolcsóbb SUV-ja, miközben a leggyorsabb valaha gyártott modell a márkán belül. A 3,6 szekundumos 0-100-at tudó újdonság ráadásul dizájn tekintetében is hamisítatlan Volvo lett. Mindeddig az XC40 volt a legkisebb Volvo a maga 4,44 méteres hosszával és 2702 mm-es tengelytávolságával, addig cikkünk tárgya 4233 mm hosszú és 2650 mm tengelytávú.
Üdvözölendő a Volvo elérhetőbb árú modellje
A belépő kategóriás kis-SUV ráadásul árcédula tekintetében is jobban mutat, hiszen az elektromos hajtású XC40-hez képest majd’ 9.000 €-val, hozzávetőlegesen 3,5 millióval olcsóbban lehet majd hozzájutni. Ez így nagyon is jól hangzik, hiszen egy kicsivel kisebb modellért jelentősen kedvezőbb áron lehet hozzájutni, miközben egy újabb generációs autót is kapunk egyben.
A 36 ezer eurós európai alapárhoz hátsó motoros elektromos hajtáslánc társul 272 lóerővel és 343 Nm-rel: ugyan alapesetben nem kapjuk meg a márkaelső teljesítmény, de derék, hogy már a belépő variáns is 5,7 másodperc alatt gyorsul 100-ra. A bázis változat 54 kWh-s LFP akkut hordoz magában, ami WLTP szerint 344 km-re elegendő. A maximális tankolási teljesítmény 134 kW, amivel 28 perc alatt lehet 10-ről 80 %-ra tölteni.
Odabenn a megszokott Volvo enteriőr fogad
Az elérhetőbb árú induló modell esetében a lítium-foszfát akkumulátor kulcsfontosságú volt az ár tartásához, de természetesen a vásárlók az opcionális, magasabb műszaki tartalom között is válogathatnak. Az egymotoros, növelt hatótávú verzióban 69 kWh-s NMC tároló van, amellyel már 480 km-t tud az autó, illetve 5,3 szekundumos gyorsulást, ráadásul esetében már 153 kW a maximális gyorstöltési teljesítmény.
A csúcsot a kétmotoros, Twin Motor Performance jelenti 428 lóerővel és 543 Nm-rel. Esetében már a 3,6 másodperces gyorsulási adatról beszélhetünk, míg akku tekintetében ugyancsak a 69 kWh-s telepet kapjuk 460 km-es hatótávval. Itt tehát az összkerékhajtás, valamint a plusz teljesítmény mintegy 20 km-es kompromisszumot takar.
Egészen tágasnak tűnik a legkisebb Volvo crossover is
Mindhárom hajtáslánc elérhető a az alapot jelentő Plus felszereltségi szinttel, ami minden fontos tételt tartalmaz. Így például 18-as kerekeket, eltérő színű tetőt, LED lámpákat, adaptív tempomatot, ülés- és kormányfűtést, biztonsági asszisztenseket, hőszivattyút, 11 kW-os töltőt, Harman Kardon hifit és telefontükrözést tudó központi rendszert is tartalmaz a bázis csomag. Az Extended Range és a Performance persze még bőségesebb listát fed, mi több, végre 22 kW-os fedélzeti töltéssel is számolhatunk.
A 2024-ben érkező EX30-ra már felvesz előrendeléseket a Volvo Európában és az Egyesült Államokban egyaránt, de mindez még nem minden, hiszen a későbbiekben a Cross Country verzió formájában még tovább bővül a paletta.

