
A leköszönő S2000 után sem kell csüggednie annak, aki szellős modellt szeretne látni a Honda kínálatában. Hamarosan érkezik ugyanis az erősítés, igaz a neves elődnél valamivel szerényebb ligában: a Beat utódjának tekinthető újdonság ugyanis leginkább a Renault Wind ellenfelének tekinthető.
A korábbi hírek szerint a hibrid CR-Z-t nyitották volna meg a japánok, ám a legfrissebb információk szerint a készülő szellős modell teljesen önálló fejlesztés. A középmotoros platform ráadásul hátsókerékhajtást kap, amely megfelelő motorizáltsággal (például akár a CR-Z hibrid hajtásláncával) azért a Mazda MX-5 orra alá is borsot törhet – ám egyelőre nem tiszta, hogy hova pozícionálja a Honda az újdonságot. A méretek tekintetében ugyanis leginkább a Winddel veszi fel a kesztyűt a Beat-utód.

És hogy milyen is volt a Beat? Az 1991 és 1996 között gyártott modell kizárólag a japán piacon volt kapható (az új modell már világszerte elérhető lesz), motorja pedig az akkori adószabályok miatt – a Suzuki Capuccionóhoz hasonlóan – viccesen apró, mindössze 656 köbcentiméteres volt, ám teljesítménye ennek ellenére 64 lóerőre rúgott. Becsületes érték, tekintve, hogy egy kétliteres motor esetében ez 195 lóerőnek felelne meg. A háromhengeres, szívó erőforrás egyébként hengerenként négy szeleppel rendelkezett, csúcsteljesítményét pedig 8100-as fordulaton adta le – vagyis könnyen lehet, hogy előállítása drágább volt, mint egy egyszerűbb kialakítású, hatliteres V8-asé.

Hiába, a jogszabályok furcsa dolgokra képesek: a Kei autók ugyanis az adók mellett a parkolásnál is jelentős kedvezményeket kaptak, a megkötés szerint pedig maximum 660 köbcentiméteres, 64 lóerős motorral, 3,3 méteres hosszal, és 1,4 méteres szélességgel rendelkezhettek (1998-tól a külső méret 10 illetve 8 centimétert nőtt). Így például az Európában 1,3 literes, 87 lóerős motorral jelenleg is forgalmazott Daihatsu Copen Japánban továbbra is 64 lóerős törpe-turbómotorral üzemel.
Az új Beat várhatóan ennél jóval nagyobb motort kap – habár a downsizing révén a motorok lassan eljutnak ebbe a méretkategóriába is. Egyelőre csak ennyit lehet tudni az újdonságról, ám pontosabb információkra bőven van idő várni, ugyanis a kis szellős Honda csak 2014-ben érkezik a kereskedésekbe.

