
A Ferrari maranellói székhelyéről a tegnapi nap folyamán kiszivárgott egy dokumentum, melyből egyértelműen kiderült, hogy az olaszok rövid időn belül manuális váltót is társítanak dupla kuplungos szerkezetük mellé a Ferrari jelenlegi kínálatának „legpuhányabb” modelljéhez, a 460 lóerős Californiához. Az információk szerint Európában már március végétől rendelhető lesz a hatsebességes, a hagyományoknak megfelelően természetesen nyitott kulisszás szerkezet, melynek fokozatai kivétel nélkül kettős szinkronizálással rendelkeznek majd.

A csodálatosan szép California menetteljesítményei és fogyasztása mellesleg a kézi szerkezettel szerelve romlik valamelyest: az olasz nyitható (kemény) tetejű sportkocsi a százas sprintet az automataváltós változathoz képest 0,2 tized másodperccel lassabban, 4,2 szekundum alatt lesz képes abszolválni, fogyasztása pedig nagyjából 12 százalékkal emelkedik, de ezek vélhetően egyáltalán nem fogják érdekelni a leendő tulajdonosokat.
A California végsebessége mellesleg nem változik (marad 310 km/óra), indulóára pedig testvéréhez képest még alacsonyabb is lesz. A váltót mellesleg nem a motor mögé közvetlenül, hanem a hátsó tengely elé szerelik a gyáriak, ezzel tartani képesek a közel tökéletes súlyelosztást (47:53 százalék a hátsó tengely javára).

