Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Fiat a jelek szerint jól tette, hogy feltámasztotta sorozatgyártású személyautóban a kéthengeres motort. A vibrációgyáros 875-ös turbómotor szépen fogy az 500-asban, így a jövőben más modellek, így például az Alfa Romeo MiTo is megkapja az erőforrást.

A legkisebb Alfa dízelmotoros változata 2012-ben kapja meg igazi ellenfelét, a kéthengeres ugyanis 105 lóerős teljesítménnyel debütál majd benne, elegendő dinamikával és kedvező árral felruházva a különc kisautót. Az 1,4-es alapmotort a már ismert 85 lóerős kiadás váltja, amely 145 Nm nyomatékot présel ki magából 1900-as fordulaton - ezzel 12 másodperc körül tudja majd le a kétajtós Alfa a 0-100-as sprintet, miközben gyári vegyes fogyasztása öt liter alatt marad.

Az izmosabb kiadással nem zárul le az apró erőforrás variációinak száma, ugyanis az a Panda következő generációjában szívó verzióban is megjelenik, 65 lóerővel felvértezve az újdonságot úgy, hogy közben gázos üzemmódra is képes lesz.