Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már alig egy hetet kell várniuk az Audi és a Volkswagen rajongóinak kedvenc találkozójuknak, a Wörthersee Tournak a kezdetéig, ahol a hűséges látogatókról a két márka az idei évben sem feledkezik meg. Néhány napja már megírtuk, hogy az Audi nem kevesebb, mint 7 különleges A1-est visz ki a találkozóra, a Volkswagen pedig ma jelentette be, hogy két, különleges Golf GTI-t is kiállít.

A Golf GTI Excessive névre keresztelt darab egy igazi ínyencség (a gyártó erről még nem szivárogtatott ki képet), ám testvérével ellentétben nem lehet majd megvásárolni, ugyanis mindössze egy példány készült belőle. Az autó egy igazi „showcar”: a mérnökök teljesen újratervezték a frontrészt, a hátsó légterelőt, de agresszívebb küszöbök és szoknyák is kerültek az autóra, ezek az alkatrészek pedig mind-mind fekete zongoralakk-bevonatot kaptak – a kedvezőbb összhatás érdekében pedig a 19 colos felniket is feketére fényezték a gyáriak, amelyekre egyébként semi-slick abroncsok kerültek. A lemezek alatt is történt néhány módosítás: a szériagyártású modellhez képest a ez a GTI szélesebb nyomtávval, ültetett rugókkal, keményebb lengéscsillapítókkal, nagyteljesítményű fékrendszerrel és egy új fejlesztésű, agresszív hangolású kipufogórendszerrel büszkélkedik, amelynek köszönhetően teljesítménye 210-ről 214 lóerőre, csúcsnyomatéka pedig 280-ról 286 Nm-re emelkedett.

A második meglepetés a képen látható Golf GTI Adidas sorozat (amelyet az említett, sportszereket gyártó céggel együtt hozta össze a Volkswagen), amely alig különbözik a „hagyományos” változattól, cserébe viszont a kereskedésekbe kerül: júniustól lehet megvásárolni a 4410 darabos szériát. Az autóról a németek sajnos egyelőre csak egyetlen képet tettek közzé – amelyet fent láthatnak -, de amint megjelennek a hivatalos fotók, ígérjük, hogy frissítjük velük cikkünket. Az Adidas edition neve alatt legfőképpen néhány extra található: új formába öltött 18 colos könnyűfém keréktárcsákat, Bi-Xenon fényszórókat, LED-es hátsó lámpatesteket, valamint egy, az Adidassal együtt alakított belső berendezést kap a modell, különleges ülésekkel.

A futómű, a fékrendszer, a kormányzás és a motor terén nem történtek változások. A kétliteres, turbós, 210 lóerős (280 Nm) négyhengeres benzines erőforráshoz mind manuális, mind pedig dupla kuplungos váltó társítható; az autó egyébként 6,9 szekundum alatt képes teljesíteni a százas sprintet, a száguldás pedig akár 240 km/óráig tarthat.

A Golf GTI Adidas edition áráról egyelőre nem áll rendelkezésünkre semmiféle információ, ám valószínűsíthető, hogy az alapmodellnél kicsit több mint egymillió forinttal fog többet kóstálni a jobban felszerelt, különleges változat. A négykerekűt itthon is meg lehet majd vásárolni, bár résen kell lenni: garantáltan gyorsan el fog fogyni a 4410 példány a GTI-kedvelők körében…