Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Párizsi Autószalon előtt alig egy héttel a Volvo úgy döntött, hogy képeken mutatja meg, milyen is lesz az R-csomagba öltöztetett S60 és V60, ha piacra kerülnek.

Az említett különlegesebb modellek módosított lökhárítóval, és agresszív hátsó diffúzorral, illetve 18 colos könnyűfém felnikkel próbálják majd elvarázsolni az érdeklődőket.

A belső is feltűnő lesz, ugyanis találunk majd itt sportüléseket, alumínium pedálokat, valamint csak a kiegészítő sportcsomaghoz járó padlószőnyegeket is.

A Volvo mérnökei a kezelhetőségen is javítottak: a „felöltöztetett” modellek 15 milliméterrel ülnek lejjebb a normál példányokhoz képest, gátlóik pedig kétcsövesek helyett egycsövesek, és 20 %-kal feszesebbek.

Az R-csomag mindegyik motorral párosítható lesz, így bárki dönthet akár a 115 lóerős, 1,6 literes dízel, akár a 304 lóerős, háromliteres, turbós benzines mellett, a kiegészítőt ettől függetlenül kérheti legújabb kedvencéhez.

Az elragadó és egyben agresszív kinézet opciójának áráról egyelőre nem nyilatkozott a gyártó, ám hamarosan ez az információ is napvilágot lát majd, hiszen az értékesítés már most ősszel megindul.