Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Igaz ugyan, hogy még csak kémfotókon, de immár teljes pompájában, mindenféle álcázás nélkül tekinthetjük meg a Bentley Continental GT legújabb kiadását, mely több mint valószínű, hogy hivatalosan az alig egy hónap múlva kezdődő Párizsi Autószalonon mutatkozik be.

Audi A8 alapokra épül a 2. generációs Continental GTAz autón fellelhető legszembetűnőbb módosítások inkább az orr-részen találhatóak, ugyanis a tervezők a visszapillantó tükrökön kívül az első lökhárítót is átrajzolták; a legfrissebb modellen egy ízléses króm csík fut végig a karosszérián, a küszöböktől egészen a hátsó lökhárítóig. Az első lámpatestek kialakítása és funkciója szintén átalakul, mivel a projektoros fényszórók mellett ezentúl LED-es világítás is helyet kap a kétajtós Bentley-ben. Karakteresebb lesz ezeken kívül a kerékjárati ívek és a hűtőrács kialakítása egyaránt. Az Automobile magazin jelentése szerint a rövidesen bemutatkozó Continental GT nem a Volkswagen Phaetonnak, hanem az Audi legújabb zászlóshajójának, az A8-nak az alapjaira épül majd. Ennek azért van nagy jelentősége, mivel így a GT menettulajdonságai a könnyebb platformnak köszönhetően javulnak.

A hosszabb tengelytáv és a szélesebb nyomtáv szintén jobb kezelhetőséghez, ezen kívül pedig nagyobb kihasználható helyhez vezet mind az utasok, mind pedig a csomagok szemszögéből nézve. Az Audi A8-féle alap lényeges előnyt biztosít a Continental GT-nek, hiszen a német luxus limuzin főleg alumíniumból építkezik. A GT ennek is köszönhetően körülbelül 180 kilogrammnyi „feleslegtől” szabadulhat meg elődjéhez képest, ám a kupé még így sem nevezhető pehelysúlyúnak: tömege alulról súrolhatja majd a 2200 kilogrammot.

A motorháztető alatt a már jól ismert hatliteres, W12-es erőforrás fog szolgálatot teljesíteni, mely már temérdek Bentley modellben bizonyította rátermettségét. Az öblös egységet azonban a legfrissebb Continental GT-ben még jobban kihelyezték a mérnökök, aminek eredménye 580 lóerős csúcsteljesítmény és 698 Newtonméteres maximális nyomaték lett. A GT W12-es motorja egyébként egy nyolcsebességes automataváltóhoz kapcsolódik.

A sportosabb és jóval borsosabb árú Speed verzió varható teljesítménye 650 lóerő környékén alakul majd, nyomatéka pedig elérheti a 800 Nm-es értéket is. Érdekesség, hogy már találgatások folynak egy esetleges, az Auditól származó V8-as dízel erőforrás alkalmazását illetően is, melynek 4,2 literes hengerűrtartalma akár 375 lóerőt és 800 Nm-es nyomatékot is produkálhat.

A legújabb Bentley Continental GT-vel kapcsolatban sok spekulatív információ terjeng az interneten, ezek valóságtartalmáról azonban csak idén szeptember végén bizonyosodhatunk meg igazán; az autó forgalomba kerülése egyébként valamikor 2011 folyamán várható.

 

Képek: Auto Blog