Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A BMW M6 következő generációjának kémfotói után nem sokkal a 'sima' 6-os széria álcázott példányai is megmutatták magukat tesztelés közben, ám utóbbiak érdekessége, hogy azok már tető nélküli változatok voltak.

A képek tanúsága szerint a vászontetős négykerekűből nem is egy, hanem mindjárt két példányt is sikerült lencsevégre kapniuk a szemfüles fotósoknak. Az egyik autó napsütésben, lenyitott tetővel, a másik viszont esőben, felhúzott vászonkupolával látható.

Mindkét négykerekű esetében egy-egy kipufogót láthatunk a hátsó rész jobb és bal oldalán is, ami vélhetően a V8-as csúcsváltozatra utal. Az álcázás miatt a formák még nem teljesen kivehetőek, annyi azonban látszik, hogy az elődhöz hasonló lesz a hátsó centrális féklámpa és csomagtértető, az autó viszony laposabbnak, nyúlánkabbnak ígérkezik - nagyon úgy néz ki, hogy az 5-öshöz hasonlóan inkább a klasszikus irányba tendál az eddigi formabontó megjelenés helyett. 

A rövidesen bemutatkozó 6-os kabrió egyébként több erőforrásban is osztozik majd az 5-ös (és 7-es) szériával; többek között az említett, V8-as 50i jelű egységben is. A 4,4 literes, nyolchengeres, duplaturbós benzintemető 408 lóerős teljesítményt tesz lehetővé, nem akármilyen menetteljesítményekkel felruházva az elegáns kabriót...