Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Augusztus 6-án, múlt hét pénteken gördült le a harmadik generációs Scirocco százezredik példánya a Volkswagen portugáliai gyártósoráról. A 2008-as bevezetés óta értékesített darabszám igen figyelemre méltó, annál is inkább, hogy a típus Észak-Amerikában nem képezi a német gyár portfóliójának részét. Az említett jubileumi példány egyébként egy Scirocco R 2.0 TSI, amit metálkék (Rising Blue) fényezéssel és fekete (Titan Black) kárpitozással láttak el a gyár munkatársai.

Volkswagen Scirocco - galériaMint az esemény kapcsán a Volkswagen termelési igazgatója elmondta, a Scirocco az egyik legfontosabb autó, amit gyártanak - bár a harmadik generációnak még bele kell húznia, hiszen az 1974 és 1992 között értékesített első két sorozat összesen 795,650 példánnyal képviselteti magát a világ útjain. A Scirocco kínálat egyébként meglehetősen széleskörű, hiszen akár a benzines, akár a dízel erőforrásokat részesítjük előnyben, találunk magunknak való darabot. Az 1,4 literes TSI a maga 122 lóerős teljesítményével belépő szintű modellnek számít, noha 6.848.500 Ft-os indulóára nem ezt sugallja. A nálunk vendégségben járt 2 literes 210 lóerős változat azonban már a nála jóval erősebb konkurensekkel is eséllyel száll harcba, melyről összehasonlító tesztünkben olvashatnak. Azoknak, akiknek ez sem elég, a 265 lóerős ’R’ 2.0 TSI jelenthet megoldást...