Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Porsche hivatalosan is megerősítette, hogy a Cayenne mellett a Panamerából is készít hibrid változatot, a két modell így együtt hódíthatja majd meg a piacokat 2011-ben. A Cayenne S Hybridet már próbáltuk is, erről itt olvashatnak bővebben.

A Panamera S Hybrid nagytestű rokona hajtásláncát kapja meg, azaz benne egy háromliteres, kompresszoros, V6-os benzinmotor és egy elektromotor teljesít majd együtt szolgálatot. A rendszer összteljesítménye 380 lóerő, melyből a hathengeres egység pontosan 333 lóerőt termel. A várakozások szerint a Panamera is hasonlóan „zöld” lesz, akárcsak a Cayenne, hiszen utóbbi fogyasztása mindössze 8,2 liter száz kilométerenként vegyes használatban, károsanyag-kibocsátása pedig 193 g/km.

A Porsche továbbá azt is bejelentette, hogy olyan teljesen elektromos hajtáson dolgoznak, melyet a jövőben kiterjedten szeretnének alkalmazni sportautóikban. A gyártó szakemberei már a jövő év elején három Boxsterrel kívánják tesztelni a rendszert utcai körülmények között is.

Michael Macht, a Porsche AG vezérigazgatója elmondta, hogy feltétlenül kínálnak majd elektromos sportautókat a jövőben, de ennek csak is akkor lesz realitása, ha azon példányok képesek majd megfelelni a Porsche név által támasztott minőségi követelményeknek. Ezeknél a modelleknél nem a teljesítmény az egyetlen probléma, nagyobb feladat az, hogy miképpen teszik profitábilissá hibrid járműveik gyártását.