Nemrég újabb részleteket tudtunk meg a Volkswagen készülő minijéről, melyet eddig a gyártó csak Up! néven emlegetett. Ezután azonban ne is keressük a furcsa elnevezést, hiszen a németek belátták, hogy jobb lesz, ha visszatérnek a már jól bevált Lupóhoz.
A Lupo nem retten meg sem az összejövetelektől, ...Utóbbi névvel az 1998 és 2005 között gyártott pöttömöt illették, melyet aztán a Fox váltott le. Az új Lupo azonban nem csak a VW sajátja lesz, mivel a platform megosztásra kerül a cég többi leányvállalatával, azaz az Audival, a Skodával, valamint a Seattal is. A városi cirkáló méreteit tekintve (hossza 3445 milliméter, szélessége 1628 mm, magassága pedig 1495 mm) elmondható, hogy magasabb például a jelenlegi Polónál, ennek ellenére az európai piacon jelenlévő ellenfelei inkább a Citroën C1, a Toyota Aygo, illetve a Renault Twingo lesznek.
... sem egy esetleges téli kirándulástól.A Lupo az öreg kontinensen csak a jövő év közepén mutatkozik majd be. Motorházába karakterünktől függően benzines és dízel egységet is rendelhetünk, előbbi egy egyliteres, háromhengeres erőforrás, mely 65 lóerős teljesítmény leadására képes, a gázolajos pedig egy 1,2 literes, 76 lóerős motor. Az autó európai gyártása Szlovákiában zajlik majd, egyelőre csak háromajtós kivitelben. Az ötajtós változat 2012 tavaszára várható, mikor is egy új, egyliteres, négyhengeres, közvetlen befecskendezéses turbómotorral kíván a gyártó a rajongók kedvére tenni, aminek 87 lóerős teljesítménye már megfelelő dinamikát biztosít majd a négykerekűnek mindenféle városi körülmény között.
Az aranyos kis jármű hazai áráról egyelőre nincsenek információink, azonban a tény, miszerint az Egyesült Királyságban már körülbelül 2,8 millió forintnak megfelelő angol fontért hozzá lehet majd jutni, arra enged következtetni, hogy nálunk sem lesz sokkal drágább, mint három millió forint.



