A Porsche 918 Spyder múlt havi genfi bemutatója abszolút sikernek tekinthető, ugyanis rengeteg pozitív visszajelzést kapott, és kap azóta is a vállalat. Wolfgang Duerheimer, a Porsche fejlesztési vezetője szerint azonban autójuk csak akkor kerül majd ténylegesen gyártásba, ha megbizonyosodtak róla, hogy legalább egy 1000 példányt számláló sorozatot értékesíteni tudnak modelljükből.
A gyártósorok indításának dicső pillanatára viszont talán már nem is kell olyan sokat várni, hiszen eddig körülbelül 900 komoly érdeklődő jelentkezett vételi szándékkal a németeknél.
Reméljük elindul majd a Porsche 918 Spyder gyártásaDuerheimer Úr azt is hozzátette, hogy meggyőződése szerint az 1000 darabos határt hamarosan el is tudják érni. Elmondta továbbá, hogy erre a minimum példányszámra azért is van nagy szükségük, hogy a szériagyártásra vonatkozó üzleti döntésük kellően megalapozott legyen. A Porsche fejlesztési vezetője azt is megerősítette, miszerint cégük középtávú termelési stratégiája a következő hat hónapban dől majd el, miután sikerül befejezni a Volkswagennel való tárgyalásokat (a platformok és az alkatrészek közös használata kapcsán).
Wolfgang Duerheimer nyilatkozatában arra is kitért, hogy a cégnél kimondottan optimistán tekintenek a jövőre, és szeretnék kiterjeszteni vezető szerepüket a sportautók szegmensében. A Genfi Autószalonon bemutatott, hibrid hajtású Porsche 918 tanulmány egyébként 718 lóerős teljesítményével és háromliteres vegyes használatú fogyasztásával nemcsak a szuperautók kategóriájában, hanem a hibrid „rokonok” között is kiemelkedő teljesítményt nyújthatna piacra kerülése után.


