Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A maximálisan adható öt csillagot szerezte meg az Infiniti legújabb szabadidőautója az EuroNCAP töréstesztjén. Az összkerekes, 3,7 literes V6-os motorral szerelt modell 86%-os eredménnyel abszolválta a frontális-, oldalsó-, és ráfutásos ütközést. Szemből történő becsapódáskor

az első üléssorban helyet foglaló mindkét személyt közepesen gyenge combtáji, és enyhe mellkasi terhelés érte, a sofőr pedig ugyanilyen szintű lábfej-, és lábszár-sérülést szenvedett el. Az oldalirányú ütközésre maximális pontszámot kapott az FX, bár oszloppal való „találkozáskor” enyhe mellkas-sérülést mutattak ki a sofőr helyén ülő bábu esetében. A fejtámlákat kritika érheti, mivel egy esetleges ráfutásos balesetnél közepesen súlyos lehet az ostorcsapásos nyaksérülés mértéke.

 

A japán SUV gyerekvédelem terén is megfelelően teljesített: sem frontális, sem pedig oldalirányú ütközésnél nem éri komolyabb sérülés a bent ülő 18 hónapos, illetve akár 3 év körüli kiskorút. Gyalogosgázolás esetén az első lökhárító inkább csak közepes erősségű lábsérüléseket okoz, a motorháztető elülső része viszont nagyon gyenge védelmet nyújt a járókelőknek.

A gyártó nagy hangsúlyt fektetett az utazók biztonságára, így a kategória elvárásainak megfelelően az alapfelszereltség részét képezi többek között a menetstabilizáló berendezés, a sebességhatároló automatika és a biztonsági övek bekapcsolására figyelmeztető rendszer, mely az összes üléshez tartozó öv állapotát figyeli.