Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Dél-Koreában épp a napokban zajló Busani Autószalonon a Hyundai bemutatta legfrissebb büszkeségét, a négyajtós alsó-középkategóriás Elantra szedánt (Koreában Avante néven fut). Úgy látszik, hogy a koreai autógyártó meghallgatta az i30 kapcsán a sok-sok vásárlói, illetve újságírói panaszt az említett modell formaterve kapcsán, az Elantra vonalai ugyanis szerencsére merészre, egyedire és szépre sikeredtek; hűen tükrözik a Hyundai új formai irányvonalát.

Rendkívül tetszetős és technikailag is fejlett az ElantraAz utastérről egyelőre sajnos még nincsenek fotók, ám a sajtótájékoztatón az egyik illetékes elmondta, hogy a kategóriára nem igazán jellemző, modern megoldásokra számíthatunk: lesznek például fűthető hátsó ülések, hangulatvilágítás, színes, TFT rendszerű információs kijelző és egyéb nyalánkságok. A motorháztető alatt a bevezetést követően egyetlen benzines erőforrás lesz elérhető, de később további egységek csatlakoznak a kínálathoz, az európai piac pedig természetesen kap a modern dízelekből is. A jelenlegi egyetlen motor egy 1,6 literes, közvetlen benzinbefecskendezéses négyhengeres, amely 140 lóerős teljesítmény és 167 Nm-es csúcsnyomaték leadására képes; ezek az értékek bizony igencsak hangzatosak, és jó néhány 1,8-asnak is a becsületére válnának.

A motorhoz egy hatfokozatú, üzemanyag-takarékosságra hangolt automataváltót csatoltak első körben a mérnökök, de természetesen szintén hatgangos manuális egység is elérhető lesz az autóhoz. A koreai piacon egyébként már az idei év második felétől elérhető lesz a vadonatúj Elantra (vagyis Avante), de nem sokkal később a világ többi táján – többek között Európában – is bemutatkozik a formás szedán.