A Toyota alig egy hónapja mutatta be új kompakt modellcsaládjának – amely a teljes kínálatot tekintve visszatért a korábbi két generációnál, vagyis 11 évig használt Aurisról a Corolla névre – ötajtós és kombi változatát, ma pedig a Corolla típusjelzés mellett végig kitartó szedánról is lehullt a lepel, így teljessé vált a paletta. A Toyota Corolla piaci jelentőségéről sok mindent elmond, hogy a típus immár hosszú évek óta a világ legnépszerűbb autója, amely most 12. generációjába lépett.

A minden irányból igencsak tetszetősre sikerült újdonság természetesen a japánok legfrissebb, és egyben végre bevállalósabb formanyelvét kapta meg, aminek köszönhetően kifejezetten dinamikus képet fest. Elöl a hatalmas hűtőrács és az óriási, érdekes formájú – természetesen akár teljesen LED-es – fényszórók vonzzák magukra a figyelmet, míg hátul a látványosan hajlított lemezek és az ugyancsak izgalmas fényszórók csábítják az érdeklődőket. Mindezt a szélesen terpesztő kerékjárati ívek és a látványos keréktárcsák fokozzák tovább.

Soha nem volt eddig ilyen dögös a Toyota Corolla szedán – galéria

Az utastér a Toyota aktuális stílusában lett megrajzolva. A C-HR-ből ismerős minimalista, egyszerű formák mellé jó anyagminőség társul, amivel igazán letisztult és mutatós összképet fest a Corolla. Természetesen modern extrákból sem lesz hiány, a szolgáltatások között éppúgy szerepel a könnyen használható, vezeték nélküli telefontöltő, mint a 8 colos, az okostelefonok kijelzőjét tükrözni képes (Android Auto és Apple CarPlay funkció) multimédiás érintőképernyő, a 7 colos információs kijelző vagy a head-up display (vetített kijelző).

Az utastér is modern és igényes – galéria

Az újdonság a Toyota TNGA, és azon belül is a GA-C jelű platformjára épül, aminek köszönhetően könnyebb és merevebb lett elődjénél. Miközben az ötajtós Corolla tengelytávolsága 2,64 méteres, a szedáné megegyezik a Touring Sports kombi kivitelével (továbbá a leköszönő Corolláéval), tehát 2.700 mm, ami jobb helykínálatot eredményez. Az új négyajtós hossza 464 cm, szélessége 178 cm, magassága 1.435 mm. A csomagtér méretéről egyelőre nem kaptunk adatot.

A vezethetőség tekintetében a nagyobb karosszériamerevségen kívül sokat javíthat mind a komfort, mind pedig a dinamika tekintetében az új hátsó futómű: az előző Corolla egyszerű csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztését végre többlengőkarosra cserélték a gyáriak, ami egyre ritkább a kompakt kategóriában. Elöl maradt persze (az áthangolt, átdolgozott) MacPherson futómű.

A szedánnal teljessé vált a Corolla család 3-tagú kínálata

Az új Corolla Sedan kétféle hajtáslánccal lesz elérhető. Ezek egyike a rövid szakaszokon tisztán elektromos hajtásra is alkalmas (konnektorból nem tölthető) 1,8 literes hibrid, aminek összesített rendszerteljesítménye 90 kW/122 LE. A lépcsőshátú kivitel vegyes üzemben mért üzemanyag-fogyasztása gyárilag 3,4 l/100 km (WLTP 4,3 l/100 km), CO2-emissziója pedig 77 g/km (WLTP 98 g/km). A másik hajtáslánc a felfrissített 1,6 literes szívó benzinmotor, amely hatfokozatú kézi-, vagy fokozatmentes (CVT) sebességváltóval lesz elérhető. Az erőforrás legmagasabb teljesítménye 132 lóerő, vegyes fogyasztása 5,8 l/100 km (WLTP 6,1 l/100 km). Ezzel a hajtáslánccal a Corolla Sedan széndioxid-kibocsátása 131 g/km (WLTP 139 g/km). Az ötajtóshoz és a kombihoz elérhető erősebb hibridhajtásról egyelőre nem tudjuk, hogy később vajon elérhető lesz-e a négyajtóshoz.

A Toyota valamennyi TNGA-alapú modellje kiemelkedő aktív és passzív biztonságot kínál; széria a Toyota Safety Sense biztonsági technológiák legújabb változata. A Toyota Safety Sense csomag része a(z éjszaka is működő) gyalogosérzékelővel, valamint nappali kerékpáros-érzékelővel kiegészített ütközés előtti biztonsági rendszer, a teljes sebességtartományban működő adaptív sebességtartó automatika, a kormányzásba is beavatkozó sávelhagyásra figyelmeztető, a jelzőtábla-felismerő, valamint az automatikus távfény-vezérlés – a csomag újdonsága sávkövető asszisztens.

Az ötajtós és a kombi (Sports Touring) Corolla galériáját erre a képre kattintva tekinthetik meg

Az új Corolla Sedan a Toyota Motor Manufacturing Turkey törökországi üzemében készül, és a modell európai specifikációjú változata 2019 első negyedévében érkezik meg a kontinens piacaira, így hazánkba is. Az alapárakat egyelőre nem ismerjük. Az októberben leleplezett új ötajtós és kombi (Touring Sports) Corolláról bővebben korábbi bemutató cikkünkből, ide kattintva olvashatnak.