A Subaru az Impreza legutóbbi kiadásával a várakozásokkal ellentétben rengeteg rajongó elköszönését váltotta ki, ugyanis a japánok az eddig meglehetősen konvencionális forma helyett radikálisan hozzányúlva az autóhoz a kommersz kompakt modellek vonalait próbálták az Imprezára szabni… és épp ebbe buktak bele.
A „Bubu” már közel sem az a combos, klassz sportgép, amit megszokhattunk, hanem egy – kicsit túlozva – szimplán erős, négykerékhajtással szerelt alsó-középkategóriás, ami az igazi márkabarátoknak bizony nagy csalódást jelentett, nem is beszélve a rali sikerek elhódításának elmaradásáról, ami szintén az új generáció feladata lett volna.
Ám minden gyártó és modell esetében vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, a Subaru most épp utóbbiból próbál kievickélni, és ha minden jól megy, akkor a Los Angelesben bemutatott, alapjaiban új Imprezával ez meg is valósulhat, akár az elvesztett hívek is újra megtérhetnek a Fiastyúk csillagjegye alatt.
Nem hiányzik a fantázia a koncepcióautóbólAz új forma mellett a lemezek alatt sem maradhatott a régi koncepció, azaz a turbótöltött boxermotor száműzetésbe vonult, és helyébe a 2011-es Foresterben bemutatkozó 2,5 literes bokszer kisebb lökettérfogatú, kétliteres szívó változata lép majd. A kézi kapcsolású váltónak is mennie kellett, ezen túl a gangolás nyűgjeit leveszi a vállunkról a Subaru, ugyanis fokozatmentes CVT egység váltja a manuálisat. Az ígéretek szerint az összkerékhajtás marad.
A legmarkánsabb változásokat persze a külső hordozza. Végre megint klasszikusabb szedánformával szembesülünk, ráadásul nem is az unalmasabb fajtával. A modern vonalak mellett meglepő részlet a kilincsek és visszapillantó tükrök elhagyása, ám így még letisztultabb a formaterv.
Nyilván még csupá
Izgalmas szedánforma, ez kell a vérfrissítéshezn koncepcióautóról beszélhetünk, azonban van jó néhány olyan megoldás, amit a mérnököknek mindenképpen át kellene örökíteni a szériamodellre. Ilyenek az izgalmas ívek, a sportosan húzódó tetővonal, az aggresszív front a látványos hűtőmaszkkal, a LED-es technológiával készült lámpák és a diffúzort idéző hátsó traktus.
Belül is az igényességé a főszerep, a bőr, az érintőképernyős kijelzők, a futurisztikus óracsoport és az üvegtető kifejezetten tetszetősek, bár a színek a márkához kissé idegennek hatnak. Az Imprezáknál eddig a Subaru-kék fényezésé volt a főszerep, amihez rendkívüli módon passzoltak az aranysárga felnik, most viszont szürkére fúlt lemezekkel és szintén hagyományos színű felnikkel szembesülünk, emellett az utastérben is csak a világoskék varrás, ami megtöri az színek egyhangúságát.
Az összkép viszont kecsegtető, és maga a koncepció bizakodásra ad okot, a sikerhez csupán olyan szériamodellre van szükség, ami továbbviszi a koncepcióautó lendületességét és látványosságát, így az Impreza újból olyan modellé avanzsálhat, amivel a kamasz srácok büszkén tapétázzák ki szobájuk falát.




