Az üzemanyagárak nagy örömünkre továbbra is leszállóágban vannak, ráadásul pénteken igen nagymértékű csökkenésnek örülhetünk majd. Igaz, a gázolaj esetében literenként bruttó 18, a benzinnél pedig 10 forintos árcsökkenés a nagykereskedelmi árra vonatkozik, ekkora esés minden bizonnyal megmutatkozik majd a töltőoszlopoknál is.
Jelenleg a 95-ös benzin literenként bruttó átlagára 580, míg a dízelé 567 forint, így akár 570, illetve 549 forintra is lecsökkenhetnek a kiskereskedelmi árak. Ilyen alacsonyan már nagyon régen voltak az üzemanyagárak, és bár a korábbi hatósági árakhoz képest míg így is 69-100 forinttal magasabb összegekről beszélhetünk, szerencsére messze vannak már a 700-800 forintos magasságok – de azért elkiabálni nem szeretnénk semmit.
