
Bármennyire is klasszikus és hagyománytisztelő gyártó a Rolls-Royce, a korral bizony valamennyire haladni kell; ezt bizonyítja többek között a britek legfrissebb hivatalos alkalmazása, amelyet a szoftverfejlesztők az iPhone-ra, illetve az iPod Touch-ra fejlesztettek: az említett „almás” készülékek tulajdonosai unalmas perceikben ezentúl Rolls-Royce Ghost-ot konfigurálhatnak, kedvencük összeállítása pedig nem kerül semmibe, a program ugyanis ingyenesen letölthető az iTunes Store-ból.

A szoftver egyébként a gyártó első, mobil eszközökre fejlesztett alkalmazása, amelyben a kedves felhasználó kedvére alakítgathatja a cég új modelljét, a szépséges Ghost-ot. 12 külső szín közül lehet választani (bár a cég igazából külön kérésre bármilyen színárnyalatot megvalósít), kérhetünk többek között ezüstre fényezett motorháztetőt, de három felni közül, nyolcféle bőrbelsőből és ötfajta belső díszítésből válogathatunk. Ezek mellett megkaphatunk minden fontosabb technikai adatot az autóról, tehát igazán széleskörűen informálódhatunk a „kísértettel” (angolul ezt jelenti a Ghost kifejezés) kapcsolatban.

A „bébi” Rolls egyébként 5,4 méter hosszú, 1,95 széles, üresen pedig úgy minimum 2360 kilogrammot nyom a mérlegen; nem is olyan pöttöm, ugye? A nagy testnek viszont szinte BMW M3-szintű menetteljesítményeket garantál a bajorok által fejlesztett 6,6 literes, V12-es biturbós erőforrás, amely 570 lóerő és 780 Nm forgatónyomaték leadására képes. A nyomatékot egy nyolcfokozatú automataváltó továbbítja a hátsó kerekekhez. A Ghost álló helyzetből akár 4,9 másodperc alatt is képes teljesíteni a százas sprintet, a 250 km/órás, elektronikusan lekorlátozott végsebesség pedig meg sem kottyan neki - az eddigi adatok tükrében egészen barátságos a 13,6 literes átlagfogyasztás. És az ára? Ugyan már, kérem, erről egy angol úr esetében nem illik beszélni…

