Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már többször is beszámoltunk a Párizsi Autószalonon (októberben) bemutatkozó M5-ös BMW-ről, arról pedig az utóbbi időben szintén sok-sok információ felszínre került, hogy rövidesen érkezik az új 6-os sorozat, amellyel kapcsolatban biztosra vehetjük, hogy a leleplezést követően nem sokkal az elődhöz hasonlóan szintén lesz M6 névre keresztelt csúcsváltozat.

Nem is kellett ennél több a Bimmerboost BMW rajongói oldal egyik ügyes képszerkesztőjének: ő bizony rögtön meg is álmodta a következő M6-os BMW-t. Az alapot a négyajtós Gran Coupe Concept adta, amely a múlt héten – a Pekingi Autószalon keretén belül – mutatkozott be a nagyközönség előtt. Az autó hátulját viszont az új M6-os megálmodója jelentősen átalakította: agresszívabb lökhárító (diffúzorszerű kialakítással), valamint négy méretes kipufogó került rá, a megszokott M-es elemek viszont több helyen visszaköszönnek: nézzék csak a klasszikus, 10x2 ágú felniket, vagy az M-es kopoltyút az első sárvédőíven; de a színek is tipikus M6-árnyalatok.

Azt egyébként nem nehéz kitalálni, hogy a valós M6-os motorházteteje alatt az M5 580 lóerős, biturbós 4,4 literes V8-as erőforrása fog szolgálatot teljesíteni, amely 4-4,1 másodperc körül lesz képes álló helyzetből 100 km/órás sebességre rántani a méregdrága nehézbombázót. Minden esetre, mi már előre is várjuk a gyári információkat, fotókat a meglehetősen izgalmasnak ígérkező négykerekűvel kapcsolatban.