A Ferrari még augusztus elején osztott meg velünk egy ízelítőnek talán nem is nevezhető rajzot, amelyek az Icona Ferrari feliraton és egy dátumon kívül nem sok érdemleges információ volt. Most azonban végre fény derült rá, hogy az olaszok mivel is készültek annyira, ugyanis bemutatkozott az Icona széria első két tagja, a Monza SP1 és a Monza SP2, melyek lenyűgöző formákkal és természetesen szigorúan limitált példányszámban leszek elérhetők.
A két újdonság formailag gyakorlatilag megegyezik, azonban egy nagy különbség mégis van: míg az SP1 csupán egyszemélyes, addig az SP2-ben két személy foglalhat helyet. A már-már koncepciósnak mondható formák egyébként új irányt mutatnak. A végletekig letisztult vonalak, az egyedi első fényszórók és a kerek hátsó lámpatesteket talán először elhagyó farrész akár a jövő Ferrari modelljeinek megjelenésére is hatással lehetnek majd – persze az sem kizárt, hogy csak egy egyedi alkalomról beszélhetünk.
Végletekig letisztult formák - galéria
A tervezők célja egyébként az 1948-as 166 MM felidézése volt. Nehéz lenne egyébként egy-egy elemet kiragadni, hiszen a Monza SP1 és SP2 szinte minden részletében lenyűgöző, kezdve a lapos orral, az izmosan domborodó kerékjárati íveken, a látványosan kinyúló visszapillantókon, az aprócska félajtókon és az utasok mögötti púpokon át egészen a gyönyörű hátsóig. A mérnökök egy új, virtuális szélvédőt is kidolgoztak, amely elmondásuk szerint hatékonyan óvja meg a pilótát a zavaró légáramlatoktól.
Elhagyták a kerek lámpákat a tervezők - galéria
Az utastérbe jóval egyszerűbb megoldásokat alkalmaztak, amely nem vonja el a vezetésről a pilóta figyelmét. A Ferrari egyébként a Forma-1-es autókban tapasztalható élményekhez hasonlítja a két újdonság által nyújtott élvezeteket. Mindez persze nem is csoda, hiszen a motortérben egy 6,5 literes, szívó V12-es erőforrás ketyeg, amely 810 lóerőt és 719 Nm-es csúcsnyomatékot biztosít, amellyel a 0-100-as sprintet 2,9 szekundum alatt tudják le az autók, de 200-ig sem kell több 7,9 másodpercnél – a végsebesség pedig 300 km/h felett van.
A Monza SP1 és SP2 bizony nem kicsi autók, hiszen 4657 mm-es hosszúságuk és 1996 mm-es szélességükkel bizony igencsak impozáns kiállásuk van, és a mindössze 1155 mm-es magasságuk is ezt erősíti meg. Az SP1 1,5 és az SP2 1,52 tonnás súlya bizony nem elhanyagolható, de ilyen teljesítmény mellett azért nem okoz problémát, és biztosak lehetünk benne, hogy a vezetési élményen sem sokat ront mindez.
Egyszerű, mégis nagyszerű - galéria
Arról egyelőre nincs információ, hogy hány példány készül majd a két újdonságból, és az sem tisztázott, hogy a későbbiekben tovább bővül-e majd az Icona sorozat, vagy esetleg hatással lesznek-e a Ferrari újabb modelljeire a két újdonság formái. Mindenesetre abban azért biztosak lehetünk, hogy egy kisebb vagyon és néhány belső szervünk felajánlása sem lenne elegendő ahhoz, hogy a miénk legyen valamelyik Monza, hiszen az olaszok bizonyára maguk választják majd ki, hogy ki vásárolhatja meg az autókat – sőt, valószínűleg ez már el is dőlt.

