
A Porsche 911 GT2 RS a szuperlatívuszok autója. Egyetlen apró hibája, hogy az 500 darabos limitált széria a 72 millió forintos magyarországi vételár ellenére mind egy szálig gazdára talált, így akik nem voltak elég gyorsak, és a dílerek kezében fennakadt néhány példányért sem szeretnék az eredeti összeg többszörösét kifizetni, azok csak felvételeken tapasztalhatják meg az autó brutalitását.
Beszállás, tessék kapaszkodni!Ezúttal Gordon Robertson, a Porsche Experience Center nagytudású pilótája mellé ülhetünk be egy körre, aki a silverstone-i aszfaltcsíkon egyáltalán nem kíméli a szuperautót. Hogy mi vár ránk? A 3600 köbcentiméteres erőforrás 620 tagú ménest enged szabadjára a változtatható geometriájú turbófeltöltőknek köszönhetően, miközben 2250 1/perces főtengelyfordulattól már 700 Nm-es nyomatékkal ríkatjuk meg a hátsó kerekek abroncsait. Hihetetlen, de igaz: a maximális nyomaték jelleggörbéje egészen 5500-as fordulatig konstans jelleget mutat.
Egyenesben is villámgyors, de a kanyar az ő igazi világa
Tessék kapaszkodni, ugyanis az indulástól számított 3,5 másodperc elteltével, már 100 km/órával haladunk, ami bizony GT2 RS mércéjével még mindig vánszorgásnak számít. További 6,3 másodperc elteltével a kétszázas értéken lendül át tachométer mutatója és 28,9 másodperc után már 300-zal száguldunk. Ám itt még nincs vége a kálváriánknak, ugyanis a végsebesség 330 km/óra. Rendben van, de a gázpedált még egy csimpánz is tövig tudja nyomni, azonban a GT2 RS képességei kanyarban mutatkoznak meg igazán. A megnövekedett oldalirányú terhelés mellett az optimális kenésről a száraz-karteles megoldás gondoskodik.
A történelem legerősebb utcai Porschéja
Az elektronikusan állítható aktív felfüggesztés (PASM) hangolása maximális kiegyensúlyozottságot garantál, így aki képes fürge kézzel váltani és a gázpedállal ügyesen játszadozni, mint a modellben a Hungaroringen minket is taxiztató Walter Röhrl, annak az erőcsúsztatás nem okoz gondot. Ezúttal a határon való autózás esetleges veszélyeivel nem kell számolnunk, és a 325/30-as hátsó abroncsok radírozása sem a mi pénztárcánkat terheli. Dőljenek hát hátra, és élvezzék a Robertson úr által diktált tempót!
