Ahogy nemrég ígértük, július 26-án, azaz ma jelentek meg az első hivatalos, gyári fotók az ingolstadti márka újdonságáról, mely a nemsokára megjelenő Mercedes CLS és a BMW Gran Coupe ellen száll ringbe a piacon. A fotók bizonysága szerint a végleges forma alig tér el a 2009-es Detroiti Autószalonon látottaktól.
Nagy volt a boldogság a hivatalos bemutatónA koncepcióautóhoz viszonyított változtatásokat már inkább a praktikumnak köszönhetjük. Méretesebb és kicsit más formájúak lettek például a külső tükrök, módosultak az első légbeömlők, azonban nagyrészt maradt minden olyan arányos és kívánatos, mint az eredeti 2009-es bemutató példányon. Az autó hosszban testvérei, az A6 és az A8 között helyezkedik el a maga 4,97 méteres adatával, de 1,91 méteres szélessége és 1,42 méteres magassága is figyelemre méltó adatok. Ekkora kasztniban már nem is csoda, hogy a csomagtér alapból 535, míg ledöntött hátsó ülésekkel 1390 literes.
A belső tér sem különbözik jelentősen a Sportback Concepthez képest, itt mindösszesen a kárpitokkal, a színekkel és a betétekkel variáltak a mérnökök. Ahogy sejthető volt, az A7 szigorúan négyszemélyesnek készült, de ennek a négy személynek átlagon felüli kényelemmel szolgál. Magát a technikai alapot a következő generációs A6-tól kapta a Sportback, a hajtásról pedig a bevezetéskor kizárólag V6-osok gondoskodnak majd, beleértve a háromliteres, kompresszoros TFSI egységet, mely 290 lóerővel vértezi fel az A7-et, illetve a 250 lóerős TDI-t. Továbbá újdonság a 2.8 FSI névre hallgató szívómotor érkezése, amely 204 lóerőt és 280 Nm nyomatékot teljesít - ezzel a sportos kupé 8,3 másodperc alatt végzi el a 0-100-as sprintet, 235 km/h-ig gyorsulhat és átlagban 8 litert fogyaszt. A feltöltött egység már jóval nagyobb dinamikát kínál: az 5,6 másoodperces gyorsulásért és a 250 km/h-s végsebességért a benzinkútnál 100 kilométerenként a benzinkútnál csupán 2 deciliterrel több üzemanyagot kell vételeznünk a gyári adatok szerint.
Az indulásnál négy motorral; bővülés felfelé leszEnnél 2,2 literrel kevesebbet kortyol a dízel, de lassabban is gyorsít: az elektronikusan limitált 250 km/h-s végsebességhez ezúttal 6,5 másodperces gyorsulás dukál. Dízelfronton is van újdonság a háromliteres gázolajos gyengébb verziójának képében, amely ugyanúgy 204 lóerőt teljesít, mint 2,8 literes benzines testvére. Egyedül ez a motor lesz megvásárolható elsőkerékhajtással, melyhez fokozatmentes Multitronic automatát társít a gyártó (a többi modellhez szériában jár az S-Tronic dupla kuplungos nyomatékváltó, valamint a quattro hajtás is). Ez a kombináció 8,1 másodperces 0-100-as sprintet és 234 km/h-s végsebességet tesz lehetővé - a gyári átlagfogyasztás pedig mindössze 5,3 liter 100 kilométeren.
A jövőbe tekintve számos lehetőség áll az Audi előtt, hogy tovább színesítse modellpalettáját. A Sportback gyakorlatilag tálcán kínálja egy minden porcikájával a teljesítményt sugárzó S7, illetve RS7 lehetőségét, ezt a németek valószínűleg meg is lépik majd; a környezettudatosság jegyében pedig hibrid variáns érkezésére is számíthatunk.




