Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Honda készen áll, hogy tovább bővítse a hibridhajtásáról ismerté vált CR-Z kínálatát egy új, turbófeltöltésű erőforrással.

Bár tesztünkben jól teljesített a kompakt kupé 1,5 literes motorral szerelt, összesen 124 lóerőt teljesítő változata is, a márka sportos filozófiájához szinte elengedhetetlen egy erősebb verzió bemutatása – amely most már biztos, hogy nem marad el. A gyártó egy teljesen új fejlesztésű, 1,6 literes turbómotort ad társít majd az elektromotorhoz.

Az erőforrás, amely a Jazz, a Civic és az Accord kínálatában is megjelenik majd, a márka első komoly lépése a downsizing irányába. Az újdonság 160 lóerő körüli teljesítményt nyújt majd, miközben a gyártó eddigi motorjaihoz képest jelentős fogyasztáscsökkenést is produkál. Bár a fejlesztés még nem zárult le, már azt is elárulták az illetékesek, hogy lesz egy erősebb, 200 lóerős verzió is, amely a jövőre érkező CR-Z Type R-ben teljesít majd szolgálatot.

A Japán Év Autója címet elnyerő modell ezzel a Honda Civic csúcsváltozatától veszi át a stafétát, amely rövid időre az új generáció bemutatása miatt leköszön majd.