Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A napokban Moszkvában mutatkozott be a ráncfelvarrott Toyota Highlander. A jelentős tengerentúli piac miatt azonban egy bemutató még az Egyesült Államokban is vár a négykerekűre, valamikor az idei év vége felé.

A legfeltűnőbb változások az orr-részen találhatóak: szebb és karakteresebb lett a hűtőmaszk, a fényszórók formája divatosabb, de a ködlámpák és a lökhárító kialakítása is jól láthatóan módosult. A hátsó traktus is kapott néhány újítást, nevezetesen a lökhárító és a lámpák személyében. A belső azonban nem részesült a szépészeti beavatkozásból, így azt továbbra is letisztultság és gömbölyded ívek jellemzik - amolyan vérbeli japán maradt.

A tengerentúli vásárlók akár háromféle erőforrás közül is választhatnak (benzines 2,7, valamint 3,5 literes motorok, illetve a 3,3 literes benzinessel és egy elektromotorral operáló hibrid rendszer), de Európában az orosz, illetve ukrán vásárlóknak nincs választási lehetőségük, ők csak a nagyobb, 273 lóerős benzines egységre szavazhatnak a Highlander kapcsán.

Érdekes azonban a helyzet, hiszen hazánkban számtalan szaladgál az utakon, annak ellenére, hogy nálunk hivatalosan nem is lehet kapni. Persze nem a "sima" benzinesről beszélünk, hanem természetesen a hibrid hajtáslánccal szerelt modellről, amelyet az alacsony regisztrációs adó miatt igenis megéri áthajóztatni az Atlanti-óceán túlsó partjáról.

Így ne is törődjünk azzal, hogy Magyarországon nem kapható a Highlander: ha tetszik, és szeretnénk egyet, akkor be kell hozni/hozatni egyet. A hibrid hajtáslánc egyébként egy 3,3 literes, V6-os, 212 lóerős benzines egységet (mely 287 Newtonméretnyi nyomatékot biztosít), valamint egy 61 lóerős teljesítményt biztosító elektromotort takar.

A jármű gyártó által megadott vegyes fogyasztási értéke mindössze 9 liter/100 km. A környezetre kevésbé káros rendszerrel szerelt példányok alapáron körülbelül 8,6 millió forintnak megfelelő dollárért vihetőek haza az Egyesült Államokban, egy itthoni vásárlóknak pedig ezenfelül a 190.000 forintnyi regisztrációs adót kell kifizetniük, ha hibrid Highlanderrel szeretnének Magyarországon közlekedni. És hogy ezen kívül még milyen terheket kell rendezniük? Korábbi cikkünkből kiderül!