Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A japán prémiummárka húzómodelljeiből már rég elkészültek a Toyota hajtáslánca által ihletett hibrid gépek, itt elég csak az LS-re vagy a népszerű SUV-ra, az RX-re gondolni. Ám a hurok egyre szorul, egyrészt az emissziót jobb minden modellben lejjebb szorítani, másrészt a Lexus egyik fő piacán, az Egyesült Államokban is egy jobban „rákattantak” az emberek a hibridekre. Épp emiatt  logikus lépés a japánok számára a modellpaletta zöldebbik felének még további bővítése, hiszen van még olyan terület, amit hibrid szempontból nem aknáztak ki, ez pedig a kupék és kabriók kategóriája.

A jelenleg már nem kapható SC helyére pályázik az új modell, méghozzá LC 600h névvel, és ahogy a képeken is jól látható, a márka jelenlegi arculatába jobban passzoló külsővel érkezik majd a Mercedes SL ellenfeleként. Bár a fotókon kupéként szerepel az LC, a szériagyártásban már valószínűleg elektromosan nyitható keménytetővel fog készülni.

A 600h elnevezésből sejthető, mi rejtezik a motorháztető alatt: a zászlóshajó LS-ből ismerős egység hajtja majd az új kupét is, tehát a hibrid rendszer benzines tagja az ötliteres V8-as erőforrás lesz, amihez csatlakoztatva a két elektromotort és a nyolcsebességes bolygóműves váltót, összesen 500 lóerő áll majd a büszke tulajdonos rendelkezésére - némileg több, mint a testes szedánban. Ez a rendszer egyébként ugyanaz, mint ami a Lotus Eterne és Elite modellekben is szolgál majd.

Mivel a LC a következő generációs LS rövidített platformjára épül, természetesen ő is négykerékhajtással bír majd; kétségeket csak a tömeg támaszthat, ugyanis a négyajtós verzió kettő és egynegyed tonnás üres tömeggel rendelkezik.

A bivalyerős keménytetős hibrid kupé-kabrió gyorsulása is meggyőző, az előzetes hírek szerint 5 másodperc környékére várható a 100-as sprint teljesítése. A fogyasztásról és emisszióról is kaptunk némi információmorzsát: a gyáriak azt ígérik, hogy a luxuskupé 8 literrel is beéri 100 kilométeren, így a CO2 kibocsátás 200 g/km érték alatt marad.

Amennyiben az előzetes formatervek nem változnak már túl sokat a forgalmazásig, a 600h hibrid hajtáslánccal párosítva rendkívül ígéretes karrier elébe nézhet az LC, hiszen jól ötvözi modern technikát, a teljesítményhez mérten alacsony fogyasztást, a luxust és az elragadó formatervet. Ha nem történik valamilyen zavar a világ gazdaságában, 2014-ben már találkozhatunk az LC600h-val, A rá következő évben pedig már rohanhatunk is a szalonba pénzzel tömött zsebekkel egy friss példány kulcsaiért - addig nem árt úgy 30 millió forintot összekuporgatni.