Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A könnyű építésű élményautóiról elhíresült brit Lotus új utakra evezett a Genfi Autószalonon bemutatott Evora 414E Hybrid koncepciójával. A sportkocsiban két nagyteljesítményű elektromotor hajtja a hátsó kerekeket, egy mindössze 1,2 literes benzines erőforrás pedig generátorszerepet kapott, az akkumulátorok töltése érdekében.

Nézegessenek elektromos Lotus Evorát - galériaAz imént említett villanymotorok darabja nem kevesebb, mint 207 lóerőt, illetve 400 Nm-es maximális forgatónyomatékot teljesít, a hajtáslánc legnagyobb érdekessége pedig az, hogy nem összesen egy, hanem elektromotoronként egy-egy váltó gondoskodik a teljesítmény kerekekhez való továbbításáról, aminek köszönhetően teljesen függetlenül irányíthatók a motorok; ennek komoly jelentősége van a hibrid Evora kiemelkedő menetdinamikájában. A rendszer az alul, illetve túlkormányzottságot a motorok külön vezérlésével orvosolja, így az autóban végül is egy fék helyett hajtás alapon dolgozó menetstabilizáló berendezés ténykedik. Az energiaellátásról a nem kevesebb, mint 17 kilowattórás lítium-polimer „akkumulátorcsomag” gondoskodik, a megfelelő hatásfok elérése érdekében pedig a Lotus saját fejlesztésű 1,2 literes, 48 lóerős benzinmotorja hivatott tölteni az energiahordozókat.

A mindössze 85 kilós, alkoholos üzemre is képes „robbanómotor” egyébként kizárólag „generátorszerepet” kapott, így a hajtásban közvetlenül nem tud részt venni. Tisztán elektromos üzemben az Evora 414E Hybrid óvatos közlekedés mellett átlagosan 56 kilométert is képes abszolválni, de az 1,2-es benzinmotor szorgos munkájának köszönhetően közel 500 kilométerre (egészen pontosan a gyár szerint 483-ra) nyúlhat a hatótávolság. Az akkuk töltését természetA beltérben nem történt sok változás - galériaesen konnektorról, akár otthon is elintézhetjük. A különleges konstrukciójú és technikájú hibrid karosszériája megegyezik az „alap” Evoráéval, a speciális alvázat viszont úgy tervezték meg a mérnökök, hogy annak hossza és szélessége nagyon egyszerűen, vagyis alacsony költségek mellett módosítható legyen, így az akár több modell esetében is használható lesz.

A Lotus a hiánytalan vezetési érzet elérése érdekében egy szekvenciális hétsebességes váltóval „szimulálja” az erőátvitelt, melyet a sofőr a kormányról tud vezérelni. Ezen kívül egy, szintén a Lotus által fejlesztett „hanggenerátor” gondoskodik a megfelelő hangélményről, mely különböző konstrukciójú/felépítésű motorok jellegzetes orgánumát szimulálja az adott szituációkban – ez a rendszer mellesleg városi forgalomban a gyalogosok számára is rendkívül hasznos, a villanymotorok miatt ugyanis hangtalanul suhan az Evora.