Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A holland Spyker kezére került Saab komoly terveket dédelget, az információkat pedig folyamatosan csepegtetik az illetékesek. A legújabb hírek szerint a 3 éven belül érkező új belépőmodell mellé néhány éven belül hibrid négykerekű is kerülhet a kínálatba.

Victor Muller, a vállalat vezetője elmondta, hogy a BMW 1-es riválisának tekinthető 9-2 2013-ban indul hódító útjára. A 9-3-as átalakított platformján alapuló újdonság formaterve a márka irányvonalát követi majd, miközben kialakításánál különösen nagy hangsúlyt fektetnek a gyáriak a prémium érzetre. A hírek szerint árban nagyjából 10 százalékkal a MINI Cooper fölé pozícionálják majd a modellt, vagyis motorváltozattól függően 6-9 millió forint között lesz majd garázsban tudható a 9-2, melynek eladásait évi 30-60 ezer darab közé várják az illetékesek.

Az év végén egyébként a korábbi hírekkel ellentétben mégis bemutatkozik a 9-3 ráncfelvarrott változata, míg jövőre (áprilisban) érkezik a 9-4X crossover és a 9-5 kombi változata, illetve az új 1,6 literes turbómotor is ekkor csatlakozik a kínálathoz. 2012-re várható a 9-3 új generációja, amely a jelenlegi Epsilon I platform átdolgozott verziójára alapul majd. A gyártó első hibrid modellje – 9-3-as alapokon – 2015-2016 körül kerülhet piacra.

Ha minden a terv szerint halad, a gyártó 2012-re már nyereséges lehet, évi 120-125 ezer jármű eladása mellett.