
A vietnámi székhellyel rendelkező Harrington Group fantasztikus ötlettel rukkolt elő nemrég: híressé vagy akár legendává vált egykori modellek mását építik meg, a különbség csak annyi, hogy jóval kisebb méretben.
A vállalat szerint lesznek értékesítési pontok az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, valamint Kanadában és Hollandiában is.

Ebből kifolyólag nem elképzelhetetlen, hogy akár az öreg kontinensen akár a tengerentúlon egy ilyen összezsugorított „híresség” álljon mellénk a pirosnál.
Apropó. Milyen erőforrás hajthat egy ilyen masinát? Természetesen az alapmotor egy 50 köbcentiméteres benzines egység, ám ez az érték hihetetlen magasságokba is emelkedhet, ha inkább egy versenypéldányra fenjük fogunkat.

És hogy milyen modellekről is van szó konkrétan? Rendelhetünk akár Porsche 356-ost, Mercedes-Benz 300SL-t, Jaguar E-Type-ot, Willys Jeepet, illetve Bugatti T35-öst is, ám ha úgy tartja kedvünk, választhatunk egy kicsinyített Vespa robogót egyaránt.
Legújabb kis kedvencünket kérhetjük kézi és automataváltóval is (a négykerekűek esetében); ha pedig valaki már most karácsonyra szeretne egyet a fa alá, annak elmondjuk, hogy körülbelül 60-90 ezer forintnak megfelelő költséggel kell számolnia.

